Autóbuziságom története

Autószerelőként és alkatrészkereskedőként sokan megtalálnak, hogy milyen autót vegyenek, vagy menjek el velük megnézni a kiszemeltet. Persze minden eset egyedik, de azért vannak általános igazságok. A mai elég hosszú poszt születésének apropója Norbi barátom autóvásárlási terve, úgy gondoltam, kicsit összeszedem a dolgokat és leírom egybe.
Alapvetően az autóvásárlóknak is több rétege van, ezek közül néhánnyal alapból nem foglalkozunk. Az egyik, aki új autót szeretne venni. Itt az állapot érthető okokból nem szempont, azt pedig lassan kijelenthetjük, hogy igazán szar autót már nem gyártanak. Túl vagyunk az új korukban nem induló Daciák vagy a két hónaposan rohadó Zsigulik korán. Persze vannak betegségei egyes típusoknak, de most már azért fontos presztízskérdés, hogy ne kelljen sokat gariban javítani. Akinek erre van igénye és pénze, az megnézegeti otthon az árakat, kínálatot, a kiszemelteket elmegy, kipróbálja, a szalonban kinyalják a seggét, kap ajándék téligumit, lecsenget sok pénzt, beül, hazamegy és valószínűleg nyert pár gondtalan évet. Az új autó mindenképp a legbiztonságosabb megoldás, de az én ismerősi körömből ezt sajnos nem sokan engedhetik meg maguknak.
A másik az autóbuzi. Mint én. Teljes mértékben életképtelen fajta, kinéz egy járművet, jellemzően valami használhatatlan, ritka és nehezen javítható rettenetet, elmegy, megnézi, konstatálja, hogy szar, majd megveszi, fülig ér a szája, rákölti az életét, sose lesz jó, de mindig van egy cél előtte és ha két hónapig nem kell szögelni, eladja, mert meghal a varázs. Ez a mi fajtánk, teljesen értelmetlen észérvekkel próbálkozni, ha kinéztük, megvesszük. Ne is vesztegessük erre a témára az időt.
Aztán van az a számomra teljesen érthetetlen réteg, aki közlekedni akar az autóval és olyasmi elvárásai vannak, hogy megbízható legyen, beleférjen a család, olcsó legyen fenntartani, kényelmes legyen. Persze azért nem kevesen vannak köztük (mint ez a drága jó Norbi is), akik némi élményt, életérzést is szeretnének kapni vele, de amolyan másodlagos módon. Igazából velük foglalkozunk most, mert mással nem érdemes. Annyit azért érdemes hozzátenni, hogy egy-egy imázsjavítás céljából készülő modellt leszámítva az autógyárak is rájuk építenek. Nem viccből halt ki gyakorlatilag teljesen a hátsókerékhajtás a hétköznapi autókból...
Nyilván minden ember más, de alapvetően azért itt is húzhatunk árakban különböző kategóriákat.
Talán kezdjük ott, hogy 50-100ezer forintért szart kapsz. Pont. Lehet, hogy gatyába lehet rázni, de alapvetően valami hatalmas családi tragédiát kell kifognod, ha ennyiért használható autót adnak el neked. A keleti autók az autóbuzi kategóriába valók. Lehet őket szeretni, de nem valók mindennapi közlekedésre és pont. Az első, ami autószerű az a régi Swift. Sokat szidják, suzukis köcsög így, úgy, de ez igazából értelmetlen szájalás. 200ezer környékén egészen használható darabokra bukkanhatunk, típushibája nincs. Nagyon, de nagyon ritka eset, hogy Suzukin konkrét javítást kellett végrehajtanom, inkább kopó alkatrészeket cserélgettem csak. Az idősebbek hajlamosan rohadni itt-ott, de jellemzően nem teherviselő elemnél. Sose fog ott hagyni, apróért van hozzá minden, a teljesítményéhez mérten nagyon jól megy, alig fogyaszt. A végtelenségig válogathatsz a kínálatból és gyakorlatilag minden extra kapható volt hozzá, ami akkoriban létezett (elektromos ablak, tükör, szervo, klíma, napfénytető, légzsákok, automataváltó, sportülések, gyári spoilerszett stb), a totál fapadostól a fullosig akárhogy variálhatod, a kínálat engedi. MI szólhat ellene? Kicsit papírautó, ha törik, akkor vagy a légzsák véd meg vagy a Jóisten. De ne hidd, hogy valami szoci rettenetben nagyobb biztonságban vagy csak azért, mert nehezebb. Aztán a mérete. Nem teherautó. De egy átlagos kétgyerekes család vígan elvan az ötajtós verzióval, a sedan puttonya pedig még nagyobb. Hosszas autópályázásra nem való. Le lehet vele menni Balatonra, de a kis pörgős motor, ami 100-120ig nagyon virgonc, a pályán már nagyon sokat forog (pláne, ha megtuningoltad egy ezres váltóval), hangos, meg hallhatóan nem akarja, nem erre való. De aki rendszeresen pályázik, az úgyis 1,8-2,0 körül indítja a keresést. ezt pontosan tudja. És persze a presztízse sehol nincs, mert olcsón jó és az nem menő, sose volt az.
Hasonló kaliber az F Astra. Mondjuk technikailag egy borzalom a Suzkához képest, de ehhez is kapni mindent apróért, van belőle kombi is, létezik nagyobb motorokkal. Cserébe irgalmatlanul tud rohadni, sose lesz olyan megbízható és a belseje még borzalmasabb, mint a Swiftnek. De racionálisan nézve nem egy rossz választás ez se, csak itt azért több a buktató, kicsit jobban meg kell nézni. Mivel a 2-300ezres kategória még mindig a téma, lépkedhetünk tovább Escortok, Fiesták, Civicek, Corollák stb stb. Amit tudni kell mindenképp, ami új korában drágább volt, az most is drágább. Nem kapod meg ugyanannyiért a jobbat, azzal több bajod is lesz. A régi japánok ellen szól, hogy bajos az alkatrészellátásuk és külön szakma tud lenni a javításuk. Persze akkor is nagyon jó autókat gyártottak, de elfáradtak, meg nem biztos, hogy megkapták a kellő gondoskodást (én tudom miről beszélek :P). És alapszabály: hacsak nem vagy féllábú, béna stb, ebben az árkategóriában felejtős az automatváltó. Ki lehet fogni jó, de ha meghal, a javítás több lehet, mint az autó ára, a bontott pedig megint csak lutri és nem is könnyű szerezni ezekhez az öregebb autókhoz. Nem egy autót láttam bontóba menni emiatt, nem a levegőbe beszélek. 
Amikor megnézünk egy ilyen 150-300ezer körüli autót egy dolgot ne várjunk: tökéletes autót. Ha belekötsz egy ilyen autónál egy rügyező sárvédőívbe, repedt hátsó lámpába vagy szakadt ajtókárpitba, nagyon rosszul indítasz az eladónál. Ez nem az a szint. Itt olyasmit nézünk, hogy ne legyen teherviselő elem rohadt (egy küszöb vagy sárvédőcsere még nem a világ vége, ezért nem kell otthagyni, viszont kitűnő alkualap, ellenben ha teherviselő elem rohad, azzal nem szabad foglalkozni), legyen rajta rendes gumi (ezen a szinten elég komoly kiadás négy gumi, ha cserélni kell), a motor szépen járjon, ne legyen se nyakig olajos, se frissen mosott (a mosott motor nem jó ómen, kerüljük el, azt okkal mosták le).  A futómű és a fék legyen nagyjából egyben. Nem halál, ha cserélni kell egy fékbetétet vagy egy gömbfejet, de egy futómű, amiben lóg három gömbfej és van hat szakadt szilent, már sokba tud kerülni és sokat elmond a gazdájáról is. Repedt szélvédő szintén fájdalmas kiadás tud lenni. Csálén álló kasztnielemek esetén jó az esély arra, hogy az autó nagyon komolyan törve volt, ezeket még ebben a kategóriában is jobb otthagyni. Ilyenkor jó eséllyel teherviselő elem sérült és azért állnak csálén az elemek, mert igénytelenül lett javítva. Ez nem csak esztétikai kérdés, egy ilyen autó egy baleset esetén nem biztos, hogy meg tud védeni. Ezen ne spóroljunk, népautókról beszélgetünk, meg kell nézni egy másikat. Ha az előbb említettek nagyjából rendben vannak, akkor az általános igazságokat nagyjából letudtuk, a többihez látni kell az autót. De ezek közül sokat már a hirdetésben is látni, olvasni lehet, és ki lehet szűrni azt, amit meg se nézünk. No ugorjunk egyet!
A következő kategória a 3-600ezer környéke. Itt már azért autószerűbb dolgokat várhatunk. Persze itt is kerüljük a nagyon látványosan jó vételeket. A félmillióért mért E46os BMW szétdőlt rom, ne ámítsuk magunkat, akkor is, ha kiporszívózták és felpolírozták. Viszont a kicsit öregebbekből itt már találhatunk egész elfogadható darabokat. Itt már bekerülnek a szórásba az első G Astrák, szép utolsó generációs Escortokat találunk, vagy a Focusok alját, a Swift ennyiért nagyon tiptop és fullextrás lehet, bejönnek a képbe kicsit fiatalabb és elpusztíthatatlan japánok, a Corollák, régi  Accordok és társaik. A kategória felső határán belekóstolhatunk egy egykori prémiumautóba, egy E36os BMW, öreg Merci beleférhet. De azért itt azt tudni kell, hogy a prémiumautó mindig is  bonyolultabb, drágább szerkezet, hiába öregszik. Marco barátom BMW-jébe minden alkatrész 2-3-szor annyi, mint a szüleim vele egyidős Escortjába. Alapszabály, hogy nem vesszük meg egy típus legolcsóbb darabját, az alja az minőségben is az alja. Viszont ha az adott típus közepét nézzük, ott már lehetnek olyan elvárásaink, mint szép belső, vagy, hogy minden működjön az autóban, itt már nem kell elnéznünk egy nem működő belső ventillátort vagy ablakemelőt. Kis körültekintéssel és értelmes típusválasztással itt már olyan autót vehetünk, amit, ha elhordunk karbantartásra, akkor lesz pár viszonylag nyugodt évünk. Arra érdemes figyelni, hogy ha el is akarod egyszer adni, érdemes klímásat venni, akkor is, ha te nem vagy oda érte, nagyon nehéz manapság klíma nélküli autót eladni!
600ezer és egymillió között az utolsó kategória, amivel foglalkozom, a többi már olyan szabadságot enged, hogy felesleges nagy igazságokat megfogalmazni. Igen, ebből az összegből jó autót vehetünk ha nem kap el a magyar betegség, hogy van 8 kilóm, veszek egy lefingott Mercit, ami egy romhalmaz, tankolni nincs pénzem, de feszülhetek a céges parkolóban, mert csillog a polírtól. Vagy ugyanezért a pénzért be lehet ülni egy valóban szép, jól felszerelt Focusba mondjuk, vagy egy Octaviába, Golfba stb, sok lehetőség van ennyi pénzért. Viszont ugye egyre fiatalabb, egyre összetettebb, egyre költségesebb autókról beszélünk. Tehát ha valami rossz benne, többe fog kerülni, így még inkább ésszel kell lenni az átnézésénél. Világító kontroll lámpák a műszerfalon sokba kerülhetnek, egy bonyolultabb futóműnél (pl Audi, VW, francia típusok) egy kopogó futómű is százezres nagyságrendet ölthet, mire jó lesz.
Amik minden autónál alapszabályok, amikor átnézzük:
- A motorból jövő fura zajok esetén inkább menjünk haza. Az eladó majd közli, hogy jelentéktelen hiba, de ilyesmivel csúnyán be lehet fürödni.
- Az "ingadozik az alapjárat/nem gyorsul/leáll/fullad stb, de nincs nagy baja, pár ezerből javítható, csak nincs kedven foglalkozni már vele" mondat. Az ilyen autót nem szabad megvenni. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy fogalmuk sincs, mi a baja, egy vagyont ráköltöttek már, de még mindig nem jó. Hagyd ott, mert rámegy az ára még egyszer, nem beszélve az idegbajról.
- A már említett mosott motor. A kicsit is rutinos autóvásárló nem vár el csillivilli motort, egy porszáraz blokk jó jel, tudjuk, hogy nem folyik belőle semmi számottevően. Persze egy kis olajfolyás miatt nem kell otthagyni, ha egyértelműen látjuk, honnan jön. Lehet egy filléres szelepfedéltömítés, de jöhet a hengerfej alól, turbótól, hátsó főtengely szimmeringtől stb, drága lehet. 
- A retkes, koszos, lelakott belső nem utal túl gondos gazdára (persze vannak kivételek). Persze, főleg olcsóbb autóknál nem várhatunk makulátlan belsőt, de azért ne álljon benne a szemét. Nem kell feltétlenül a frissen porszívózott belet keresni, sőt, még bizalomgerjesztőbb, ha látszik, hogy nem frissen van takarítva, hanem általánosan rend, tisztaság van benne. Persze mindent nem árul el a tulajról, de jó jel.
- Ellenőrizd a folyadékszinteket. Apróság, de szintén sokat elmond a tulaj gondosságáról.
- Kerüljük a tuningolt szörnyetegeket. Akármit mond a tulaj, azok kaptak a sorstól. Hajtották őket, jó eséllyel kaptak egy-két pofont is, megnézték mi a vége, hol tilt le stb. Nem lehetetlen jó és tényleg tisztességgel karbantartott autót találni köztük, de elég rizikós a dolog, hiába a csillogás.
- SOHA nem szabad megvenni olyan autót, amire azt mondják, hogy ne járasd sokáig, mert nincs benne benzin, nem engedik bemelegíteni. Ez egyébként autónepperek kedvelt mondata, ilyen esetben érdemes is megfordulni és keresni egy másik eladónál másik autót.
- Alapvetően nem kell félni az autókereskedőtől, lehet onnan is autót venni, de érdemes kérdezősködni előtte. Az ismerősi körben, munkahelyen stb kérdezősködni és olyan kereskedőhöz menni, akinél jó autót vettek már előttünk akár többen is. Igen, rajta van az ő haszna, cserébe előny, hogy jellemzően több gép közül válogathatunk, ezzel megspórolva egy csomó utazást. 
- A kilométerórát felejtsük el. Vagy tekert, vagy nem, sose mondod meg. De annyit elmondok, hogy egy tízéves dízel kombiban nem 80ezer van, hiába annyival árulják.
- Nem kell hasraesni egy szervizkönyvtől, bármikor pecsételhetnék annyit, amennyit akarok. A márkaszervizes javítások egyébkéntl ekérdezhetőek, tehát az ellenőrizhető, hogy valóban megvolt-e, de a független szervizek pecsétjei semmit nem bizonyítanak.
- Autóvásárlás előtt mindig legyen némi tartalék, amiből megejtünk egy olaj- és vezérléscserét, plusz az esetleges kisebb javításokat

- És a legfontosabb: nagyon, de nagyon messzire kerüljük el azokat az autókat, amiknek bármi furcsaság, gond van a papírjaival, nincs törzskönyve, nem az eladó nevén van, stb. Ezzel mindennél nagyobbat lehet bukni. Mindegy, mire hivatkozik, csak olyan autót szabad megvenni, aminek ad adásvételijét a szemünk előtt írja alá a törzskönyvben szereplő tulajdonos, minden papírját megkapjuk (különös tekintettel a törzskönyvre), ellenőriztük a számokat (motor és főleg az alváz). Ez természetes dolog autóvásárlásnál, nem kell kellemetlenül érezned magad, hogy ellenőrzöd. 

Jó sokat írogattam, de ezek csak általános dolgok. Azt tudni kell, hogy ettől függetlenül érdemes magaddal vinni egy hozzáértőt (lehetőleg olyat, aki az adott típust is jól ismeri), de még az sem garancia semmire, bizonyos dolgokat ki tudunk szűrni autószerelőként, másokat nem. Az én autóm minden előjel nélkül lett csapágyas, a szétszedéskor egyértelműen látszott, hogy sok-sok olajcserét spóroltak el. Nem volt semmi jele előzetesen. Ez benne van sajnos, de ha ezeket betartod és viszonylag elterjedt, nem túl fényűző típust választasz, jó eséllyel egész használható autód lesz.

Azért valamelyik nap írok egy posztot arról, hogy is veszünk mi autót, az autóbuzik :)