Márkanáciból kétféle típust különböztetünk meg. Az egyik, aki kijelenti, hogy csak az adott típus jó, a másik pedig kategorikusan kijelenti egy adott márkára, hogy szar. Előbbi természetesen egyértelmű hülyeség, a másik pedig nagyon kevés esetben igaz. Alapvetően autókat megítélni szerintem a hetvenes évek második felétől kezdve lehet. Amik az előtt készültek, azok egy annyira másik világban és másik világnak lettek megálmodva, hogy a mai mércénkkel egyszerűen nem tudjuk besorolni őket sehova. Nem azért, mert jobban vagy rosszabbak, hanem mert minden porcikájukban mások, másik világ másik életritmusához, hozzáállásához kitalálva. Nem mellesleg ez volt az az időszak, amikor Európában elkezdett az átlagember számára is elérhetővé válni autó, tehát egyre jobban ráálltak a tömegtermelésre, olcsósításra, univerzálissá tételre. Persze, az Államokban ez már az ötvenes években megkezdődött, de az megint egy teljesen más világ, más igényekkel és főleg nagyon más mentalitással, koncentráljunk az Öreg Kontinensre!
A hetvenes évek második felének tömeggyártmányai is már erősen veteránszámba mennek ugyan, épp ezért a megítélésükkor figyelembe kell venni, hogy milyen állapotú példányt vezetünk. Széthullott, imbolygó futóművel, félrehúzó fékkel, akadozó váltóval, kihagyogató gyújtással egy 911-es is borzalmasan rossz, pedig az autóipar egyik legnagyobb csodája. A régi szoci vasak kaptak már hideget, meleget bőven, az utóbbi időben a nosztalgia erősen felértékelte őket, plusz az a tény, hogy elfogytak az utakról, szinte egyik napról a másikra. Ma már utánafordulunk egy közepesen egyben lévő Zsigulinak vagy 120-as Skodának, pár éve figyelemre se méltattuk őket, annyi volt belőlük. És félretéve a nosztalgiát és különcködést, milyen autók ezek? Szarok, sokat isznak, rohadnak, megbízhatatlanok, gyengék satöbbi. Akkor visszakérdezek: ültél már tényleg jó állapotú Zsiguliban? Amit vagy szakértően felújítottak az utolsó csavarig, vagy mindig is tisztességgel karban volt tartva? A váltója ma is etalon, annyira finoman és határozottan kapcsolható, a motor nem halk, de tulajdonképpen országúti tempóig nem veszettül zavaró, ha jó állapotú a motor és szerelvényei, akkor 8 liter körül eljár, ami nem kevés, de a tizenakárhány literektől odébb van. A megbízhatatlanság is túlzás. Azt nem tudja, amit egy mai motor, hogy elmegy százezret minden gond nélkül. De a hibáinak előjele van, ergo, ha kicsit figyelsz rá, nem fog otthagyni az út szélén. Ha pedig a melegedő vízre csak annyi a válaszod, hogy feltekered a fűtést nyáron is, akkor ne csodálkozz, ha egyszer csak hengerfejes lesz. Ha hónapok óta kopog a motorod, de nem jársz utána az okának, ne az autód szidd, ha kikönyököl a hajtókar. Igen, ezekre rá kell néha nézni, hétvégén egy kicsit kinyitni a géptetőt és meglesni pár dolgot, a gyanús hangoknak, jelenségeknek utánamenni. Most akkor régi szar? Nem hinném, mert alapvetően közlekedésre alkalmas, csak igényel némi odafigyelést, cserébe apróért van hozzá alkatrész és gyorsan, egyszerűen javítható, akár saját kezűleg is. És cserébe van egy szeleted a múltból.
Egyébként a KGST autók között volt talán utoljára olyan, amire ki lehetett jelenteni, hogy tényleg egy fos. A drága elvtársak odafenn nem nagyon voltak az újítások nagy hívei, viszont volt egy óriási, nagyon erősen autóéhes piac, aminek valamit adni kellett. Elég vegyes volt a megoldások tárháza, mert egyes autógyárak önálló fejlesztésbe fogtak, ami eleinte  igazából nem is sikerült rosszul se külsőre, se műszaki tartalomra, gondoljunk csak a legendásan gyönyörű púpos Wartburgokra, vagy a hatvanas évek Skoda modelljeire. Aztán, amikor eljött az az idő, hogy komolyabb mennyiség kellett volna, akkor kezdődtek a gondok. Évtizedekig nem fejlődő műszaki tartalom, a szépérzék teljes figyelmen kívül hagyásával tervezett karosszériák, értelmetlenül nehéz, de biztonságtechnikai szempontokat figyelmen kívül hagyó vázak, hanyagul, silány anyagokból tervezett és épített motorok, műszaki berendezések. Voltak, akik más utat jártak, licenszeltek, vagy koppintottak valami nyugati autót. Előbbi még a jobbik eset, mert ott csak a hanyag összeszereléssel és a silányabb anyagokkal kellett együtt élni, a koppintásoknál viszont rendszeresen gyengébb, többet fogyasztó, megbízhatatlanabb eredmény sült ki a dologból. Ebből a szempontból amúgy a zsigulis példám kicsit sántít, mert ugyan licenszelték a szovjetek, de egy elég friss modellről volt szó amit ráadásul viszonylag ésszel át is terveztek és egész jó műszaki szinten gyártották, tekintve, hogy egy komplett gyárat vettek meg az olaszoktól. De kicsit eltértem a tárgytól, szóval ezek az autók között voltak olyanok, amik tényleg rettenetesen rosszak, csak mivel hatalmas volt az autóéhség, minden szart el lehetett adni akkoriban. A nosztalgia ugyan kicsit felértékelte őket mára, de azért alapvetően egy Kispolszki vagy egy Zaporozsec borzalmasan rossz autó. A maga korában is az volt, csak még mindig jobb volt, mint a semmi. Persze ettől lehet őket ma szeretni, de igazából nem, mint autókat, inkább mint egy letűnt kor emlékeit, egy, az idő által megszépített, már nem létező életérzés kellékeit. Nem szépítek, ilyen borzalmasan rossz autó volt az én első autóm, az Aleko is. Dögnehéz, gyenge, megbízhatatlan, sokat fogyasztó, tele idióta, értelmetlen megoldásokkal, igénytelenül megtervezve és összerakva, mindehhez lekoppintva és közel húsz évvel idősebb autó műszaki alapjait. Persze én szerettem, mert első autóm volt, de tény, hogy igazából ezen kívül csak a nagy csomagtartót és a könnyű szerelhetőséget tudom felhozni mentségére.
Jó bő lére eresztettem az elejét, de most lássuk a kicsit közelebbi múltat és a jelent, mert azért a veterán korú autókra még a márkanáci is többnyire külön kategóriaként tekint. Egyébként a nagy része ezen embereknek négy darab okból fikáz le egy, vagy sok márkát.
- volt neki anno egy szar példány az adott típusból, tehát az a márka szar, úgy, ahogy van
- soha nem volt neki az adott típusból semmilyen autója, de ismerős(ök) leszarozták, és "a Béla, az bazmeg kurvára ért hozzá, mert ő a fiával kicserélte otthon a Suzuki kuplungját"- nem képes felfogni azt a tényt, hogy különbözőek az igényeink és a lehetőségeink az autóvásárlás ügyében
- szereti a saját autóját, de igazából alig egy-két típust ismer valamelyest, nincs igazi tapasztalata autók terén, pláne nem élt velük együtt.
Az elsőről annyit, hogy a legtöbb márkának vannak kevésbé jól sikerült modelljei (pl az Opel legendásan olajzabáló motorjai), sőt van bizony olyan is, hogy egy-egy konkrét autó sikerül valahogy nagyon rosszul és a tulaj csak szenved vele éveken át. Ilyen sajnos van, a tömegtermelés velejárója, érthető, ha valaki csalódik benne és legközelebb nem ilyet vesz, de bizony ettől még nem lesz szar egy márka.
A második csoport szimplán hülye, azzal nem tudok mit kezdeni, ha mindent elhinnék, amit hallok, olvasok, akkor már hatszázszor elvittek volna az ufók, megkaptam volna Bill Gates vagyonát és tudnám, hogy minden autó szar.
A harmadik csoport a legnépesebb és a legnehezebb eset. Már a legalapvetőbb kérdésnél bukik a dolog, mert mindenki mást fog felelni. A kérdés pedig: mire való az autó? Olcsó, megbízható helyváltoztatásra egy-két embernek? Vagy arra, hogy elvigyen öt embert csomagokkal, a lehető legnagyobb kényelemben akár a kontinens másik felére is? Arra, hogy demonstráljam, hogy hol állok a társadalmi ranglétrán? Arra, hogy hétvégente a visegrádi szerpentinen élvezkedjek? Esetleg arra, hogy akár versenypályára is kimehessek vele a saját és az ő határait feszegetve? Vagy, hogy berakhassam hátra a kutyát és aztán könnyen takaríthassam? Ugye nem kell tovább sorolnom? Nagyon mások az igényeink és a lehetőségeink is.
Rengetegen hajlamosak leszólni az ő autójuk alatti kategóriába tartozókat. Ez igazából nem függ össze azzal, mivel is jár az illető, mert, ahogy az ötös BMW tulaja leszarozza a C Vectrát, úgy a Golfos leszólja a Suzukit és így tovább. Csak azt nem nagyon értik meg, hogy ezek az autók nem azért készültek, mert ki akartak szúrni a néppel, hanem mert igény volt olcsóbb, egyszerűbb, takarékosabb autóra. Az azért nem nagy titok, hogy egy erősebb, igényesebb belterű, csendesebb, nagyobb, jobban felszerelt autó tervezése és gyártása többe kerül. Tehát, a te autód ugyan lehet, hogy kényelmesebb, gyorsabb, szebb, de a másiknak erre nem lett volna pénze, választhatott, hogy buszozik vagy megveszi az olcsóbb, egyszerűbbet és így döntött. Vagy egyszerűen nem érdeklik azok az előnyök, amikért te élsz-halsz és úgy gondolta, ez neki nem éri meg a plusz pénzt. Így leírva olyan egyszerűen hangzik, de valahogy az emberek képtelenek felfogni. Nemrég vezettem egy három éves prémiumautót. Gyönyörű volt, tekintélye volt a forgalomban, dinamikus volt, de nem túlmotorizált, minden földi jóval fel volt szerelve, kívül-belül ordított róla az igényesség. Egy cimborám, akit vittem magammal, teljesen el volt ájulva tőle, mennyire kényelmes és jó autó ez. Én pedig úgy voltam, hogy ha választanom kéne, hogy ez kell, vagy egy olyan 25 éves Celica, amit nemrég összetörtem, egy percig se gondolkoznék, és vinném a Celicát. Akkor most ez egy rossz autó? Már hogy lenne az? Ez egy nagyon jó autó, nem viccből tudják eladni annyiért, amennyi az ára, de én másra vágyom. Nekem tetszik, hogy mélyen ülök, a keret nélküli ajtó, a bukólámpa, a kicsit régies, szögletes dizájn, tetszik a közvetlensége, hogy hallom a motor hangját rendesen, imádom a kemény és mélyre ültetett futóművet, imádom vadászni a kanyarokat. Nem ragozom, érted, mire célzok. Ellenben az autó tulajának jó eséllyel kihullana a haja, ha minden fekvőrendőr előtt szinte állóra kéne lassítania, ha minden csatornafedelet érezne, amin átmegy, ha a nevetséges méretű hátsó ülésre kéne ültetnie az utasait, ha az autó a csendes suhanás helyett üvöltene alatta, gyűlölné, hogy nem belövi a hőfokot és a perceken belül lehűti a klíma, hanem az ablak lehúzása lenne az egyetlen lehetősége. Ha elromlik vagy sérül az autója, nem akar napokig, hetekig turkálni a neten, fórumokat bújni, hirdetéseket nézni, a garázsban másfél autónyi bontott alkatrészt tárolni, elmegy a márkaszervizbe, kap egy csereautót, két nap múlva elmegy, kifizeti a munkát és minden megy tovább. És nem utolsósorban be akarja mutatni az ügyfeleinek, alkalmazottainak és a konkurenciának, hogy hahó, vittem valamire. Ez elvárás az üzleti életben, még akkor is, ha nem lenne kedved hozzá alapvetően, nagyon furán néznének egy konferencián egy cégvezetőre, aki egy F Astrával áll be a parkolóba, hiába elégedett vele, ez egy ilyen világ, ez van. De az sem bűn, ha valaki szeretné kifelé is mutatni, hogy bejött az élet. Persze ez a két autó a két véglet volt, de a köznapibb kategóriákon belül, a márkák közt is hasonló a helyzet. A szüleim egy közel húsz éves Escorttal járnak. Van benne klíma és szervó, eljárkál 7-8 literrel, elég kényelmes és nagy ahhoz, hogy messzebbre is el lehessen indulni vele, évek óta nem volt olyan baja, ami miatt ne tudott volna biztonsággal a lábán hazajönni, szép plüsskárpitja van, nagy csomagtartója és ha kell hozzá valami, könnyen és olcsón beszerezhető. Viszont tekerős az ablakemelő, a presztízse nulla, látni rajta, hogy hol volt lakatolva és újrafényezve és nem igazán csábít száguldásra az egykori 90 ló maradéka sem. És így, ezzel az összeállítással nem igazán van tervben a cseréje, és nem az a fő ok, hogy nem túl tehetős a család. Egyszerűen az előnyei azok, amiket ők keresnek egy autóban, a hátrányai pedig olyan dolgok, amik totálisan hidegen hagyják őket. 
Nem szeretem a francia autókat például. Néha humorkodva én is mondom, hogy szar minden francia, de ha komolyra fordul a szó, akkor sose mondanám. Igen, főleg a régebbi típusaik megbízhatatlanabbak, tele vannak bonyolult, nehezen és drágán szerelhető, különleges megoldással. Cserébe jellemzően kifejezetten szépek és valami hihetetlenül kényelmesek.Ültél már légrugós Citroenben? Hát barátom, az egy másik világ, amíg nem próbálod ki, nem hiszed el, hogy létezik ilyen kényelem. Vagy az olaszok. Olyanok, mint az autót gyártó nép. Kicsit szétszórtak. Nem a megbízhatóság a legerősebb oldaluk, kicsit hanyag az összeszerelés minősége, zörög ez-az bennük, nem feltétlenül sikerült tökéletesen átláthatóra a műszerfal. De cserébe csordultig vannak érzelemmel, még a kisautóik is különlegesek, érdekesek, szépek és jellemzően nagyon jó vezetni őket. Akkor is, ha papíron nem túl erősek. Azt szoktam mondani, hogy az olasz autót imádni fogod, amíg megy, csak ez nem tart sokáig. Aztán mindenki döntse el magának, hogy vállalja-e érte az ilyen nehézségeket. Aztán ott vannak németek, na ők aztán kapnak minden oldalról. Igazából ők is olyanok, mint a gyártó nemzet. Precíz, megbízható, hosszú életű technika, kényelmes, célszerű belső. De láttál már német vígjátékot? Ha nem, ne is tedd meg. Ők nem a humorukról vagy a lazaságukról híresek. Az autóik sem a játékosságról, élvezetről szólnak. Háborús filmben viszont nagyon jók, a fegyelem, a hibázás lehetőségének kizárása és a végső cél szolgálata érzelmek nélkül, az az ő asztaluk. Ezek eszközök, amik szolgálják a tulajukat. Nem nézel vissza még háromszor, amikor kiszálltál belőle, de nem kérdés, hogy reggel beindul-e, vagy lesz-e fűtés benne. És nem véletlen, hogy a három igazi prémiummárka mind német. Megkérik az árát, de cserébe mindent alárendelnek annak, hogy a lehető legnagyobb kényelemben, biztonságban és gyorsan érjél oda akár ezer kilométerrel távolabbra is. Hogy közben véletlenül se akadhasson meg a szemed egy aprócska fröccsöntési vagy varrási hibán, és komolyan vesznek, ha a márkaszervizbe azzal mész be, hogy kicsit zörög a kesztyűtartó. Tökéletes, csak épp nincs lelke. És a németek nagy "ellenségei", a japánok. Alapvetően ők is precízek és ésszel dolgoznak, csak mellé mindig jobbat, újabbat, fejlettebbet akarnak és egy kicsit elmebetegek. Ezért voltak már a nyolcvanas években olyan extrák az autóikban, ami az európaiaknál még fél-egy évtized múlva terjedt csak el, ezért lett a Corolla a megbízhatóság szinonimája és ezért készítették el azt a motort, ami szívó két literből présel ki 240 lóerőt a S2000 orrában. Ezért tartja életben a Mazda a mai napig a Wankel motort és ezért épített a Subaru boxer dízelt. És ezért van az is, hogy szinte minden modelljükből készítenek egy sportos kiadást még exportra is, belpiacra pedig teljesen elmebeteg kreálmányaik vannak.
Ugye érthető, miről is fosom a szót ilyen hosszan? Az autók nagy része azért jött létre, mert igény volt rá. Nem állítom, hogy nem fordult elő egy-két zsákutca az autótörténelemben, de alapvetően arról van szó, hogy a különböző igények és lehetőségek különböző végeredményeket hoztak. Alapvetően az emberek nagy része szerintem a következő négy kategóriába ülne be, ha tehetné: prémium limuzin, prémium kombi, sportautó, trendi kisautó. Mivel azonban ezt nagyon nagy részük nem teheti meg, ezért keres olyat, ami a keretből kijön és leginkább megadja azt az érzést, amit igazán keres.
Ha idáig eljutottál az olvasásban, akkor nagyon kitartó vagy, de az utolsó kategóriáról még ejtenék pár szót. Azokról, akik lényegében csak a saját autójukat tartják jónak. Az ilyen ember alapvetően boldog, ami jó dolog, hiszen elégedett azzal amije van. Amikor valaki csak a saját autóját tartja jónak és minden mást konkrétan rosszabbnak tart, annak jellemzően két oka lehet. Az egyik az, ha nem túl sokféle autót használt legalább egy-két napig. Szakmámból adódóan rengeteg típus fordult meg a kezeim között, van, ami csak pár percre, amíg vizsgára vittem, van, amivel hetekig, hónapokig jártam. És szép lassan lekoptak az előítéleteim, és megtanultam minden autót a helyén kezelni. Hagytam, hogy elkényeztessen a Citroen és a Peugeot, de nagyon jó érzés volt úgy pakolni a koncerthangosítást a Wagon R+ hátuljába, hogy biztos voltam benne, hogy a legapróbb műszaki hiba nélkül jövök vele haza két nap múlva. Jó volt nagymenőnek mutatkozni a vadonatúj Merciben, de nagyon örültem, amikor a dízel Vectra négy és fél litert kért százon, amikor egész éjjel a várost jártuk. Szerettem, ahogy harapott a 16 szelepes Punto és a kis teljesítmény ellenére igazi kis tüzes olasz volt, de amikor megkérdezte egy barátom, hogy mit vegyen a feleségének, neki inkább a Corsa megölhetetlen nyolcszelepesére voksoltam. Szeretem, ahogy az Escort puhán suhan át a fekvőrendőrökön és kényelmesen ülünk benne öten, de nagyon hiányzik, hogy nem kellett elvennem a gázt kanyarban a Celicával. Ismerd meg őket, legyél hajlandó elhinni, hogy jók, csak másra vannak kitalálva, vagy csak más az ízlésed. És rögtön rájössz, hogy mennyire is csodálatos mindegyik, csak meg kell benne találni a csodát, de általában ott van.
Végül ott van az, aki nem azért szaroz le mindent, mert annyira boldog a sajátjával,. hanem mert savanyú a szőlő, nem tudta azt megvenni, amire igazán vágyott, de ezt igazából magának sem szereti beismerni, a külvilágnak meg végképp nem. Ilyenkor jönnek az olyan képtelen baromságok, hogy az "egyhatszívódé" Fiestával leléptem a 320i BMW-t. Persze, mert a BMW-nek csak két hengere ment a hatból, vagy mert nem nyomta neki a tulaj, mert bizony akármilyen fasza váltót vagy futóművet talált ki az autód alá a Ford (nem mellesleg a BMW-nek sem kell a szomszédba mennie a jól sikerült műszaki tartalomért), neked akkor is 54 lovad van, neki meg 130. Cserébe ő 10-11 litert tankol, te négyet. És pont ez a lényegi különbség, másra valók, hiába kamuzol összevissza a tiedről, aki kicsit is ért hozzá, az csak kiröhög, és addig ugyan jó eséllyel nem nézett le az autód miatt, most le fog a kamuzásod miatt. Ne add elő, hogy a régi Swift milyen különleges vezetési élményt ad, és mennyivel jobb egy Escort RS2000-nél. A Swift 1,3-as kis pörgős motorja 100-ig tényleg elég jól gyorsul és viszonylag kezes autó, picit meg lehet hajtani a szerpentinen (ésszel, a féked nagyon hamar elmelegszik és a kis 155/70R13 gumik sem épp arról híresek, hogy odaragasztanak az útra), az RS viszont két liter, 150 ló, gyárilag ültetve, keményítve, kívülről is megvadítva egy jól sikerült spoilerszettel. És akármennyire fáj, komolyabb vezetési élményt ad, mert arra van alapvetően kitalálva, még ha nem is igazi, betonkemény sportautó.
Persze a másik véglet is ott van, aki megvette a sportosabb autót és megpróbálja racionalizálni. Nem, senki nem hiszi el, hogy a 2,8 VR6 hat litert fogyaszt normál használatban, ahogy azt sem, hogy az MX5 hátsó ülésén kényelmesen ült valaki 200 kilométeren át és azt sem, hogy a Fiesta ST-be több cucc befért, mint az asszony kombi Passatjába.
Mindenkinek, aki ilyen hülyeségeket beszél, el szoktam mondani, hogy nem jól választott autót. Az elmúlt évtizedekben hihetetlenül sokrétű lett az autók piaca. Az autógyárakban nem hülyék hozzák a döntéseket, pontosan tudják, hogy sokan vágynának valami extrára, de különböző okokból nem vehetnek igazán különleges autót. Szinte mindenkinek van megoldás, minden árkategóriában, csak keresni kell, esetleg beszélni olyannal, aki kicsit több autót látott, próbált. Olcsó, igénytelen családi autó kell. Legyen egy F Astra, minden van hozzá apróért, elég olcsón kapni már légzsákos-ABS-es verziót, a családra vigyázzunk. De azért apának is legyen öröme benne, lehetne 2 literes? Még nem GSi, csak a nyolcszelepes C20NE, megbízható, egyszerű, annyira nem iszik sokat, de azért 120 lóval már szedi a lábát, túrunk még rá apróért egy GSi futóművet meg egy nagy féket, az egész pár tízezerből megvan és egész izgi tud lenni a szürke családi gyösz, ha egy kicsit megkínozzuk. Vagy alapvetően pénz lenne egy rendes autóra, de kell egy modern családi egyterű, viszont néha rosszalkodnál vele? Zafira B OPC, nem semmi, amikor a kommersz buszkinézetű batárt megrántja 240 ló. Az asszony meg se tudja, sose forgatja odáig, hogy élni kezdjen a turbó. Kis fogyasztás kellene apróért, városi kisautónak, de néha olyan jól esne meghajtani a hegyen? Meglepődnél, hogy egy 1,3-as Ford Ka milyen kis izgága tud lenni az rövid tengelytávval és a sarkaiban lévő kerekeivel, ha forgatod, még szedi is a lábát, a városban meg mindenhova be tud parkolni és nem issza le a gatyádat. A variációk sora végtelen, mert az igényeik is azok, de mindenkinek lehet találni olyat, ami ha nem is maradéktalanul, de legalább egy kicsit megadja az örömöt is, de ki tudja fizetni és használni is lehet. Én sem azért szerettem úgy bele a Celicába, mert nincs nála erősebb, gyorsabb, agresszívebb, őszintébb sportautó, nem azért, mert ezt tartom a világ legszebb autójának (bár nagyon tetszett, ez tény), nem is azért, mert ez fogyaszt a legjobban, nem azért, mert ennek a legnagyobb a csomagtartója, vagy ez a legjobban felszerelt. Hanem azért, mert a keretből, amim volt, ez volt a legjobb kompromisszum arra, hogy lehessen közlekedni vele emberi módon, tehát ne fogyasszon 20 litert, lehessen bele pakolni esetenként néhány gitárerősítőt, dobszerkót is, de mellé egy élmény legyen vele a sima közlekedés is, kicsit különleges legyen, ne jöjjön szembe minden sarkon egy, megadja a két régi vágyamat, a keret nélküli ajtót és a bukólámpát, ha akarom, menjen és akár érezzem úgy, hogy jobban megy, mint valójában, hiszen az élményről szól a dolog, nem a stopper ellen megyünk. És ezért cserébe bevállaltam, hogy alkatrészt találni hozzá nagyon nehéz, hogy nagyon kevesen értenek hozzá tényleg komolyan, hogy bizony 25 éves és már lesznek bajai, hogy klíma nincs benne és kirázza a belemet a remek magyar utakon satöbbi. Összetört, de szilárd elhatározásom, hogy ha lehetőségem lesz újra autót venni, maradok a típusnál, mert minden nyűggel együtt egy percre se bántam meg, hogy megvettem és minden pillanatot imádtam, amikor vezettem. Akkor most ez jobb autó volt, mint egy régi Swift? Hogy lett volna jobb, 8 liter alatt nem nagyon járt, alig volt hátsó ülés és fél évig keresgéltem, mire nagy nehezen találtam bele egy motort, ráadásul nagyon sok időbe telt, mire jó lett. Csak a Swiftben nincs semmi különleges, nem nagyon van nyomatéka, 100 fölött elfogy az ereje, nem éppen sportos a bele és az egész autóról ordít, hogy ez egy városi kisautó. Vagy jobb, mint egy Nissan GT-R? Ugyan már, annak a rajtelektronikája komolyabb, mint nekem a teljes motorvezérlőm volt, felfoghatatlan 550 lovat szabadít fel, összkerekes, egy igazi utcára szabadított versenyautó. Igen, csak cserébe harmincmillióért mérik, el se merem képzelni mennyit fogyaszthat, mennyi rá egy gumi vagy egy garnitúra féktárcsa plusz teljesen értelmetlennek tartok ekkora erőt közútra, ezzel egyszerűen nem tudnék még csak közelítőleg sem szabályosan közlekedni, ráadásul rettegnék, hogy a makulátlan metálfényre mikor nyitják rá az ajtót a parkolóban.
Kompromisszumot kötni tudni kell, ebből áll az élet, és ha sikerült összehoznod magadnak a jó összeállítást, akkor elég hamar rá fogsz jönni, hogy a többiek is ezt tették, csak éppen egész más szempontok alapján, mint te.