Autóbuziságom története

A laptopom az örök vadászmezőkre költözött, viszont melóhelyről elég ritkán tudok írni, szóval elnézést azoktól, akiket érdekel a blog és várják a frissülést. Lekopogom, de most talán lesz időm végigírni egy posztot és ennek örömére be is jelenteném, hogy indítok egy sorozatot. Amikor kipattant a fejemből a blog ötlete, már akkor terveztem, hogy leírom egyes autómárkákról a benyomásaimat, tapasztalataimat, véleményemet. Azt még nem tudom, hogy most sorban ilyen posztok jönnek, vagy megszakítom néha sztorizós-lelkizősökkel, majd meglátjuk. A tapasztalatok sajátok, azzal nem lehet vitatkozni, a vélemény pedig természetesen szubjektív, mind mást keresünk egy autóban, de leírom, én hogy láttam, ti meg nyugodtan kommentáljátok a véleményeteket! (Apropó, komment: néha igazán írhatna más is a Norbin kívül, azt úgyis állandóan itt eszi a penész és magyaráz :D )

No, akkor Suzuki. A régi Swift személyében ismerkedtünk meg vele, ami az első tíz évében nagyon lenézett autó volt, aztán szép lassan bebizonyította, hogy nagyon is életképes, egyszerű és iszonyatosan megbízható technika. Így azon kevés autók közé tartozik, aminek javult az imázsa, ahogy öregedett.

Mégse lehetett rámondani, hogy egy szemétdomb, amikor a vele egyidős autókon már vezérműtengelyeket cseréltek, hengerfejezték őket, generálozták, váltót cseréltek stb, ezek a kis gyöszök meg csak mentek rendületlenül. Ha a javításából kéne élnem, éhen halnék. Kopó alkatrészeket cserélek csak rajtuk, javítani csak olyat kell, aminek elspórolták a karbantartását, olajcseréket, vezérléscseréket, de még ezzel is nagyon toleráns, láttam olyan Swiftet, amiben 100 ezer kilométeren át nem cseréltek olajat és még működött. De azért nem ez a követendő példa. Egy hibája van, a himbatengely csavarjai néha kilazulnak és ha hosszú ideig úgy marad, elszökik az olajnyomás és eltöri a vezérműtengelyt. Ha olyan szerelőhöz visszük, aki látott már ilyen autót (és azért az nem lesz nehéz), akkor olajcserekor ráhúz arra a négy csavarra és biztosan nem lesz vele gond. Némileg rohadnak néhány helyen az idősebb példányok, de jellemzően nem teherviselő elemnél, az alsó hűtőtartónál, taposólemeznél és küszöbnél szeret elindulni, a javítás pár ezer forintból megúszható. Felszereltségben nagyon vegyesek, a totál fapadosból is akad bőven (hiszen még így is nagy előrelépés volt anno a viszonylag csendes és gyors autó a régi szoci vasak után), de tulajdonképpen egész szépen felextrázhatóak és mivel rengeteg van belőlük, mindenki talál az igényeinek megfelelőt, minden akkoriban szokásos extra létezett hozzá, mint például szervokormány, központi zár, riasztó, CD-s rádió, klíma, napfénytető, elektromos ablakok, légzsákok, ABS, sportülések, gyári spoilerszett, de akár automata váltóval is beszerezhető, és még sorolhatnám. Karosszériaváltozatokból 3 és 5 ajtós, sedan és kabrio lelhető el, én személy szerint sajnálom, hogy nincs belőle kombi, mert szerintem lett volna rá kereslet, a kis csomagtartó sajna hátrányuk.
Az alkatrészei újonnan is nagyon olcsók, bontottan néhány nagyon kurrens dolog (elejéhez kasztnielemek) kivételével aprópénzért kapunk mindent és nem is kell sokat keresgélni.Tuningmániásoknak jó hír, hogy nagyon jól építhető a motorja, futóműhöz, külső-belső optikához pedig hatalmas kínálatból lehet válogatni és hozzáértő szakit is könnyen találni. 
No ennyit a száraz tényekről, milyen vezetni? Amit én azonnal mindből kivágnék, az a fapadosak vékonyka kormánykereke. A légzsákos, a GTi vagy az újabb változatok vastagabb kormánya rengeteget dob rajta, azt a vékony rettenetet egyszerűen rossz megfogni, olyan érzés, mintha labilis lenne vele az autó. Ülésekből is jobban ki vagyok békülve a fapad utániakkal, de végül is az olcsóságnak ára volt anno, ez tény, A fröccsöntött műanyag beltérre azt mondom, hogy ebben az árkategóriában elmegy. Motorikusan a kis ezres háromhengerest nem javallom, az egyetlen előnye az olcsóbb adó és kötelező. Nem tud jelentősen kevesebbet inni az 1,3-nál, mert forgatni kell, hogy menjen, a maga idejében talán éppen elég volt, a mai forgalom ritmusához már kicsit kevés még az egyébként jól áttételezett váltóval is. Az 1,3, az 1,3 16V és az 1,6-os motorok viszont bátran ajánlhatóak, már a sima 8 szelepes 1,3-as is tisztességgel gyorsítja a pehelykönnyű kisautót, pláne ha megspékelik egy ezres váltóval. Persze 100 fölött már nincs benne akkora szufla, de amennyit egy átlagos ember használja autópályán, az az 1,3-al már vállalható, aki sokat pályázik, az meg úgyis két liter feletti dízellel teszi. Enni nem kér sokat 5-7 literekkel járnak velük.
Méretéhez és a kerékméretéhez képest egész jó úttartása van, a fék is elég a kis bódéhoz, viszont a légzsákon nem érdemes spórolni, mert egy balesetnél nagyon sokat számít, a karosszéria sajnos elég könnyen adja magát, ez a könnyűség ára. Lényeg, a lényeg egy közepesen felszerelt Swifttel 1,3-as motorral kellemes autózni, még ha nagy csodát nem is szabad várni tőle. Időseknek is jó szívvel ajánlható (lehetőleg légzsákos, szervós változatot adjunk a nagyi alá), kezes bárányként viselkedik, könnyű vezetni. Már régebben leírtam, most is megerősítem 2-300 ezer forintos keretnél ez az autó az ideális választás, ha nem rendszeres hosszú utakra keresünk autót.
És akkor gyorsan pár szó a többi Suzuki típusról:
Új Swift: ebből már ugyebár kettő is akad, kívül belül dizájnosabb, versenyképesebb az elődjénél, de a korábbi szög egyszerű, legendásan megbízható gépezet már a múlté. Nem mintha sok baj lenne velük, de azért ezeknél már előfordulnak gondok és külön lelombozó volt a szinte új autókon csak recsegve kapcsolható hátramenet.Nem egyen, rendszeresen. Ettől függetlenül erős és viszonylag takarékos motorok vannak bennük, jó kis autók, de sose lesz olyan igazi olcsó népautó, mint a régi változat.
Wagon R+: szerencsére itthon szinte mindenki a jó kis 1,3 16 szelepes motorral vette, ami ijesztően jól gyorsítja, a régi Swifthez hasonló csekély fogyasztás és kitűnő megbízhatóság mellett. Amúgy ebből már végre létezett dízel is, amit a Swiftnél erősen hiányoltam. Jellemző hibája a váltóbowdenek megszorulása, de ha időben elvisszük szerelőhöz egy kiszereléssel és olajos átkenéssel megmenthető. Az ülése szerintem a kategória legborzalmasabbja, azzal nem bírtam kibékülni. A magas kasztnihoz képest meglepően stabil, az ember el se hinné, milyen gyorsan el lehet vele fordulni. A csomagtartó alapból nem nagy, de jól pakolható, ülésdöntéssel pedig egész nagy dolgok is elférnek benne. És ebből már elég könnyű klímásat találni. Összességében ez is egy jó kis autó, ha az ember el tudja fogadni, hogy egy telefonfülkét vezet. Semmiképp nem javallom helyette a nagy részt megegyező Opel Agilát, abban ugyanis a rettenetes 1,2-es Ecotec dolgozik, amely motor az Opel legrosszabbjai közül való.
Ignis: alapvetően hasonló a benyomásom, mint a Wagon R-rel, egy kicsit dizájnosabb, egy kicsit igényesebb, egy kicsit kényelmesebbé és drágább. Én amúgy inkább ezt venném, autószerűbb, kényelmesebb és szintén kitűnő a stabilitása, elég csak megnézni a régebben a hazai rally-bajnokságban szereplő kupás Igniseket, milyen tempóval kanyarodtak.
Alto: ez nekem már betegesen fapad. Motorilag rendben van, megbízható is viszonylag, de, hogy még 2000 után is volt pofájuk eladni tekerős ablakkal, központi zár nélkül, az már nekem kicsit szarrágás. Nagyon kicsi, nagyon takarékos, nagyon egyszerű. Inkább az idősebb korosztály szereti és inkább nekik is ajánlom, pedig alapvetően lehet sportosan vezetni, a motor-váltó-futómű bírná, de az autó kívül-belül inkább a nyugodtabb vonalat képviseli, a régi Swiftek sokkal inkább csábítanak rá, hogy forgasd őket az egekbe, persze azért ha kicsit ráérez az ember, az Alto is ki tudja hozni belőle a kézifékrángató hülyegyereket. De ha néhanapján baromkodni akarsz, jobban jársz egy Swifttel, már csak azért is, mert olcsóbb hozzá a cucc, ha töröd.
Vitara, Grand Vitara: ezekhez megmondom őszintén, nem volt szerencsém még, így sokat nem mondok róla, az olvasottak, hallottak alapján megbízható, jól összerakott autók (ők Japánban készülnek, nem itthon), de sokat nem tudok róla, nem sok van itthon belőlük.
Samurai: Off-roadosok nagy kedvence, kicsi, fordulékony, túlbonyolítottnak nem nevezhető, igazi kis élményterepjáró. És nem csak a nevében, ez tényleg bírja a terepet. Utcán nem sok van, legalábbis én nem nagyon látok szembejönni, de nehéz tereppel megáldott környékeken és off-road versenyeken gyakori vendég. Sajna még nem vezettem, de itt igazából az élmény maga a terepezés, nagyon sokat nem kell mellé adnia, egy terepjáró amúgy sem szokta nagyon kényeztetni a vezetőjét, ez nem erről szól. Viszont akárhány tulajjal beszéltem, mindegyik szerette az autót.
Kizashi: Na jó, ilyet csak az újságírók vezettek itthon. Prémiumautó akar lenni, nagy utastérrel, nagyobb fajta benzinmotorral, összkerékhajtással, viszonylag komoly felszereltséggel és ehhez idomuló árral. Elég egyértelműen halálra van ítélve, hiába sikerült állítólag alapvetően jól. A prémiumszegmensbe nagyon nehéz bejutni, egy olyan emblémával az autó orrán, ami két évtizeden át a legolcsóbb népautót jelentette, pedig egyenesen lehetetlen. Emlékezzünk csak, még a Toyota sem saját néven dobta piacra a Lexusokat... Ezen kívül mam ár egy prémiumautónak rengeteg apró követelménynek, igénynek kell megfelelnie, a Suzukinak pedig ehhez nincs tapasztalata még és csak tovább rontja a helyzetet, hogy egyféle motorral kapható, az is egy közepesen erős benzines, nincs dízel, nincs nagy benzines. Asszem egyet láttam forgalomban életemben, gondolom vagy valamelyik Suzuki középvezetőé, vagy tesztautó volt.

Ennyit a témáról így hirtelen. folytatom :)