Autóbuziságom története

Nagy álmaim sose lehettek, de a kisebbek közül is a két legfontosabb valóra váltásához nagymamám segített, nem a szüleim. Az első volt, amikor 14 évesen megkaptam az első saját basszusgitáromat, amit ő vett meg nekem. Hiába zenész mindkét szülőm, nem akartak ilyesmire pénzt áldozni. A másik a vezetés volt. Ha a szüleimen múlna, egy burokban élnék védve mindentől, egyúttal magától az élettől is. A jogsi támogatása teljesen elképzelhetetlen volt mind anyagi, mind hozzáállási szempontból, meg voltak győződve arról, hogy én azonnal kétszázzal feltekeredek egy fára és a lángoló autóban halok kínhalált. Mindig mindenben a lehető legrosszabb eshetőséget látják.

Én épp frissen érettségizett, egyelőre még szakképzetlen emberke voltam és nagymamám vetette fel, hogy egy jogsi az egy fél szakmával felér, sok helyen jól jöhet, támogatna benne. Nem az egészet ő fizette, a magam akkoriban elég szerény keresetéből azért tettem hozzá, de mindenképp sokat segített.

Akkoriban egy próbateremben dolgoztam, amolyan mindenesként, viszont amíg benn játszottak a zenekarok, nem sok dolgom volt. Számítógép nem volt, így olvashattam és gitározhattam lényegében. Akkoriban elég jól is játszottam, volt időm foglalkozni vele. Ha meg olvashattam, játszhattam a KRESZ tesztkönyvvel is. Sok gondom nem volt vele, alapvetően ismertem a szabályokat. KRESZ órán egyszer voltam benn, többet nem mentem. Elmentem vizsgázni, minden gond nélkül átmentem.
Nosza válaszunk oktatót. Kaptam pár telefonszámot, nevet és mellé egy-egy autótípust. Én Szappanos Györgyöt hívtam fel, az első kérdésem pedig az volt, hogy benzines autóval oktat-e. Miután közölte, hogy igen, be is jelentkeztem hozzá. Egy öreg malac Passat kombival tanultam. Gyuriról (akinek azért kora alapján kijárna inkább a Szappanos úr megszólítás) annyit, hogy diplomás közlekedésmérnök, évekig versenyzett és nagyjából mindenhez volt köze, ami autókhoz köthető. Ami még fontos, hogy ő alapvetően a motorosok oktatásából él. Saját bevallása szerint az autósait igyekezett kiszórni mielőbb, tehát nagyon nem arra ment, hogy buktasson. Direkt nagy autót kerestem, meg akartam tanulni vezetni, amit ugyan lehet kis gyöszökön is, de tudtam jól, hogy nekem nagyon kicsi autóm sose lesz, ne a sajátommal kelljen már megszokni, hogy az autó hosszabb három méternél. És Gyuri meg is tanított rendesen vezetni, a párhuzamos parkolást a mai napig úgy csinálom, ahogy tanította, párszor nagy pofával megpróbáltam máshogy, de az ő módszere a legjobb rá, tény. Példának okáért. Megmutatta a tipikus buktató helyeket, amikre nagyon figyeljek, arra ment, hogy ne bukjak meg. Mellé emberileg is jól kijöttünk, sok mindenről el tudtunk beszélgetni.
Jött a rutinvizsga. Tudni kell, hogy se itt, se semelyik másik vizsgámon nem adtam egy fillért se senkinek. Sokat hallgattam a szemét vizsgabiztosokról, akik mindenképp megbuktatnak, ha nem fizetek. De gondoltam, lássuk, mi igaz belőle. Autó műszaki átnézése, tétel húzás, egyebek, rajt. Kezdésnek nagy ügyesen lefulladtam. Innentől igyekeztem figyelni, feladatok megvoltak, a végén szlalom, pálcára ráállás, letolatás. A szlalomon gondoltam, villantok, jó szűkre veszem. Sikerült is, az egyik bóját nagy tehetséggel meghúztam, éppen csak érintve, a talpán maradt, de azért észre lehetett venni. Vizsgabiztos meg se szólalt. Aztán ráálltam a pálcára, letolattam, gratulált, hogy ügyesen kezelem az autót, aláírta a papírt és elköszönt. Utána szólt Gyuri, hogy amikor letolattam és előtte leszálltam a fékről, a pálcát is érintettem. Kérdeztem, hogy akkor miért engedtek át. Mondta, hogy azért, mert alapvetően jól kezeltem az autót és ennek a vizsgának ez a lényege.
Forgalmon is jól indult a vizsga, hármasban szenvedtem ki az autót a telepről. Utána kicsit csaltam, mert az Üllői felé küldtek, én a másik irányba mentem el, mert pontosan tudtam, hogy az Üllőire délutáni csúcsban balra nagy ívben szabályosan besorolni nem lesz egyszerű. Ezzel nem is volt baj, az útvonaltévesztés nem bukóok, autóztunk tovább. Parkolási feladatot  háromszor csináltatta meg velem, nem értettem, miért, az utolsónál szólt rám az oktatóm, hogy fejezzem már be azt a kurva parkolást. Jaaaa, üres, kézifék. Mehettem tovább, nem buktatott meg. A végén igen, de én voltam hülye, hazafele elindultam egy kanyarodósávból egyenesen. Tök jogos volt. Másodszorra másik vizsgabiztossal minden gond nélkül átmentem. Tehát három vizsgám volt három embernél és egyik se akart kicseszni velem, pedig senkinek nem fizettem semmit. Beszélgettem is Gyurival ezekről a buktatásokról. Mondta, hogy nagy ritkán előfordul néhány, aki tényleg szemét, de alapvetően nem szokásuk, pedig az ő tanulói nem szoktak pénzt adni a vizsgabiztosnak. A sok bukás oka az, hogy ha a biztos azt látja, hogy bizonytalan vagy, nem tudod felvenni a forgalom ritmusát, félsz stb, akkor meg fog buktatni valami mondvacsinált okra hivatkozva, mert ez nem pontozható, nem lehet rá hivatkozni a lapon. Akkor is, ha egyébként konkrét hibát nem nagyon vétettél. Gyuri elmondása szerint több, mint tíz év alatt 2-3 olyan eset volt, amikor szerinte jogtalanul buktatták meg tanulóját. A tapasztalatok alapján hajlamos vagyok hinni neki.