Egyik osztálytársam az autószerelő suliból felhívott a minap. Beszélgettünk erről-arról, és említette, hogy nagyon tetszik neki a blog. Nosza, rögtön eszembe is jutott, hogy vele is volt egy szép esetünk autóban.
Marci nálam kb tíz évvel idősebb, Alsónémedin volt egy telkük, így nagyjából egy irányba jártunk haza. Nagy szerencse volt ez nekem, aki akkoriban nem tudtam autóval járni suliba, mert elvitt elég sokáig. Bár sok mindenben nem értettünk egyet, mégis elég sokat beszélgettünk, vitázgattunk, elég jól kijöttünk azért egymással. Egy 1,7es elpusztíthatatlan dízel A Vectrája volt, azzal jártunk haza. Amúgy hivatásos sofőr volt, napi 4-600 kilométereket vezetett. Egyik elég hosszú sulinap után este fél nyolc tájban keveredtünk végre autóba és indultunk el haza. Elég fáradt volt már, mellé szakadt az eső, a lehető legrosszabb körülmények vezetéshez. A Kerepesi úton mentünk befelé, amikor egyszer csak egy felborult útfelbontásra figyelmeztető táblát vett észre maga előtt, nagy fék, villámgyors tükörbe nézés, sávváltás jobbra, hogy kikerülje hirtelen. A tükörből nem láthatta, de már mellettünk volt egy autó, oldalról elkaptuk. Nem lett semmi komoly, de azért horpadt, sérült mindkét autó egy kicsit. Megálltunk, kiszálltunk. Szerencsére a másik fél is nagyon korrekt volt, elmesélte Marci, hogy mi történt, ő ezt meg is értette, nem ordibált, nem vádaskodott, de nyilvánvaló volt, hogy az autója sérülését se szeretné benyelni. Marci mondta, hogy elismeri a felelősséget, de mivel nem teljesen a saját hibája, hívjunk egy rendőrt, hogy rögzítsük a helyzetet, és ezzel a későbbiekben az útkezelőnél reklamálhasson. A másik autó vezetője nagyon készséges volt, értette, miről van szó, hívta is a rendőrt. Na ott néztünk össze, amikor tárcsázott, majd bemutatkozott, hogy XY vagyok az akciócsoporttól. Na mondom, ez összejött, egy rendőrrel sikerül ütköznünk. Mindenesetre én nagyon korrekt dolognak tartottam, hogy egészen addig a pillanatig ő nem emlegette, hogy rendőr, nem a jelvényét lóbálva szállt ki a kocsiból. Megnyugtatott minket, hogy igyekszik megbeszélni a kollégákkal a helyzetet és lehetőség szerint elintézni, hogy ne büntessenek, csak a helyzetet rögzítsék. Ki is jöttek a rend éber őrei. Marci nem egy nyugodt vérmérsékletű ember, pláne hullafáradtan, de igyekezett visszafogott lenni, igaz, folyamatosan tegezte a viszonylag fiatal rendőröket. Megnézték ők is táblát, a másik autó vezetője is elismerte, hogy a tábla valóban fel volt borítva, amikor csattantunk. Lefotózgattuk, leírogatták ők is a látottakat-hallottakat, nagyjából elmondták mit tudunk csinálni és javasolták, hogy ettől függetlenül adjunk betétlapot, utána hivatalos úton próbálkozzon a kár legalább egy részének megtérítésével. Megírtuk a papírt, lefotóztuk mi is a helyszínt, majd végre hazamentünk.
Marci kérte, hogy ha bíróságig jut az ügy, menjek tanúskodni. Én ezt természetesen meg is ígértem. Hogy mi lett belőle végül azt nem tudom (kommenteld már alá, Marci:)), nem hívott tanúskodni. Viszont onnantól kezdve ha mentünk haza, mindig közölte azon a környéken, hogy itt kussoljak, most figyel :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.