Régóta érlelődik bennem, hogy írni kellene valamit Norbiról. És pont tegnap este voltunk a Zengő féle évzáró találkozón, azt hiszem ez a megfelelő időpont. 
Igazából Norbit négy szóval jellemezni lehet: tehetség, szorgalom, alázat, szerénység. Ugyanerről a négy szóról simán írhatunk egy könyvet is. Régebben is bele-bele nézegettem a túraautó VB történéseibe, de csak nagyon érintőlegesen. Tudtam Norbi létezéséről is, nagy vonalakban az eredményeivel is tisztában voltam, de nem voltam rákattanva a témára. Aztán a 2011-es hungaroringi futam alatt egy csapásra függő lettem. Nem is az a bizonyos második hely fogott meg annyira, hanem amikor a darabokra tört romot összepofozta a csapat percek alatt. Nyilvánvalóan nem volt értelme papíron, maximum a leggyorsabb körért járó jutalom jöhetett szóba (ami meg is lett, a toldozott-foltozott félrommal megfutotta), de nyilvánvalóan nem ez volt a lényeg. A BMW mérnöke közölte, hogy a motor tönkremehet ilyen helyzetben, nem javasolja, hogy visszamenjen az autó. Zengő Zoli pedig annyit válaszolt, hogy akkor az a motor a pályán robban fel, de ez az autó vissza fog menni. Visszament és kibírta. A Jóisten is a csapattal és a rengeteg szurkolóval volt.
Norbi maga a megtestesült tündérmese. A szerény körülmények közül érkező fiú feltűnik egy szimulátor bajnokságon, kap egy lehetőséget, itthon megnyer mindent, megnyeri a SEAT León Európa kupát, beül a WTCC-be, az első szezonját futamgyőzelemmel zárja, megnyeri a Rookie Challenge-et, az első BMW-s szezonjában dobogóra áll és sokáig vezeti a privát értékelést, a másik BMW-s szezonban pole pozíciót szerez, a dobogó mindhárom fokán láthatjuk majd megnyeri a Yokohama kupát. Igen, innen már csak az abszolút világbajnoki cím van hátra. És még nincs harminc éves, egy olyan sorozatban, ahol ötven feletti sok tíz éves tapasztalattal versenyző pilóták is vannak.

Önmagában is isteni érzés végre egy magyarnak szurkolni autósportban. Nem egy Baumgartnernek, aki befizettek egy versenyautóba, hanem egy vidéki srácnak, aki csak és kizárólag a tudása miatt van ott. Mert vannak dolgok, amiket nem lehet másképp magyarázni. Az új pályákon való hihetetlen szereplés dicséri a csapat tudását, ahol látjuk, hogy a kevés tapasztalat ellenére nagyon értenek az autójukhoz, ha a többieknek nincsenek kész beállításai, a csapat a győzelemért tud versenyezni. 

Vagy azok a hihetetlen rajtok, amiket senki és tényleg senki semmilyen autóval nem tud utánacsinálni. Amikor a Hungaroringen ötödik helyről rajtolva az első kanyarban már első helyen autózott, az nem kenhető se pályaismeretre, se mázlira. Egy autót le lehet rajtolni mázliból, négyet nem. Vagy amikor Müller Monza után azt nyilatkozta, hogy ha nem sérül meg Norbi autója, valószínűleg nem tudja megelőzni. Mindezt a mezőny talán legjobb versenyzője a mezőny egyértelműen legjobb autójával. A csapatok kivétel nélkül dicsérik Norbi és a Zengő Motorsport hozzáállását, teljesítményét, emberfeletti kitartását. A relatíve kicsi magyar csapat kivívta a teljes mezőny elismerését és nem csak az eredményekkel. 
És itt érkezünk a lényeghez, ami miatt annyira szerethető az egész. Annak ellenére, hogy a magyar autósport valaha volt legjobb eredményeit hozza haza, ugyanaz a végtelenül szerény srác tudott maradni. Egy ember arról ismerszik meg igazán, hogy a domb tetejére érve is emlékszik-e honnan jött. És ő nagyon is emlékszik. Egy olyan ember, aki el tudja ismerni, ha hibázik. Győzelmeit sose sajátítja ki, folyamatosan hangsúlyozza a csapat érdemeit. És nem lett belőle Talmácsi. Nagyon örültem, amikor motorosunk bajnok lett a 125-ös géposztályban. Viszont ami utána jött, az maga a rémálom. Továbblépett és többet nem tudott felmutatni komoly eredményt, duzzogott, szidott mindenkit, majd elment celebnek. Minden szart reklámoz a nevével, gagyi vígjátékokban tűnik fel jelentéktelen statisztaszerepben, minden lehetséges eszközzel a középpontban akar maradni, pedig versenyzőként a karrierje is véget ért, motoron nem is nagyon látni, csak reklámokban. 
Norbi egyelőre úgy tűnik, nem lesz ilyen. Nyilvánvalóan rendkívül büszke lehet magára és a csapatára, mégse veri a mellét, pedig ha valaki, hát ő jogosan tehetné, csak felfelé halad a létrán. Feltűnik reklámokban, de nem mindenhol, a versenyzését lehetővé tevő szponzoroknál. Láttuk a Fábry show-ban, ahol Fábry egyik legszánalmasabb megmozdulása volt, hogy lényegében fogalma sem volt Norbiról. Ha tíz perc alatt átfutotta volna legalább a Wikipédián olvasható bejegyzést, már képben lett  volna, de erre sem tellett tőle. Nyilván muszáj néha megjelennie ilyen helyeken, valamit a szponzornak is villantatni kell, de ő híres autóversenyző, nem pedig híres ember, aki mellesleg autóversenyez. Nagy különbség van.
Azt, hogy mennyire nincs elszállva magától, jól mutatja a közönséggel való viszonya is. Soha senkit nem hajt el. A Ringen közölte, hogy ő addig nem megy haza, amíg minden sorban álló meg nem kapta az autogramot. A Zengő Shop megnyitóján dedikáltattunk vele, úgy kezdte, hogy kezet nyújtott, beszéltünk pár szót. Nyilván nem emlékezne ránk, nem is ez a lényeg, de nem az a lekezelő stílusa volt, ami nagyon sok nála sokkal gyengébb eredményekkel rendelkező sportolónak. Szerencsére a magyar közönség értékeli is ezt, a versenyeken, közönségtalálkozókon rengetegen vagyunk, idén másodszor nyerte el a Legnépszerűbb sportoló díjat. Egy nem éppen gyenge olimpiai szereplés után népszerűbb, mint az olimpikonjaink (akiket természetesen szintén maximális tisztelet és elismerés illet meg). Nyilván ebben benne van az is, hogy nagyon látványos sportágat űz, de ez önmagában nem lenne elég, ez azt hiszem egyértelmű.

Az alázata a versenyzése része is. Végtelenül sportszerű, nem kenyere a lökdösődés, ha mégis hibázik, első dolga a másik versenyzőtől elnézést kérni, akik ismerve Norbi versenyzési stílusát, ezt el is szokták fogadni. 
És persze ne feledjük el azt sem, amit ő is mindig kiemel, Zengő Zolit és a csapatot. A Zengő egyértelműen a magyar pályaversenyzésért legtöbbet tevő ember. Márkakupákat hozott létre fiatal versenyzők számára, volt az MNASZ gyorsasági szakágának vezetője és azóta is minden lélegzetével a csapatért küzd. Minden mást háttérbe szorítva harcol szponzorokért, a csapatának tagjai mindenben számíthatnak rá. Ha úgy hozza a sors csapatfőnökként beáll főzni, mert másnak erre épp nincs ideje. Aludni nem nagyon szokása, inkább dolgozik, hogy minden a lehető legjobban menjen. Nem mondhatjuk, hogy a pénzért teszi, bár nyilván ezek az eredmények már anyagilag is értékesek, de ilyen szintű küzdelem, győzni akarás és kitartás nem vásárolható meg semennyi pénzzel. Ehhez szenvedély kell, ami benne abszolút megvan. Majdnem elsírta magát, amikor megnyerték a privát értékelést. Sokan sokszor mondták, hogy emberfeletti, amit csinál, ahogyan a végsőkig küzd, hogy minden a lehető legjobban sikerüljön. És mindehhez a tudása, beszélőkéje is megvan, mert valahogy odakerült a rajtrácsra mindig a narancs-fekete BMW. Mi pedig iszonyatosan hálásak vagyunk érte neki. 
Azt hiszem, mi már akkor is rajonganánk értük, ha az utolsó helyen kullogva érnének be minden versenyen, de azért úgy az igazi, hogy a legjobbak között mennek. Az idei hungaroringi verseny valami embertelen extázis volt, arra nincsenek szavak, amikor 60ezren biztattuk az élen száguldó autót és pilótáját, aki egy percig sem hagyott kétséget afelől, hogy ő itt és most nyerni akar. És nyert is. Egy magyar fiú magyar pályán egy teljesen magyar csapatban, nem valami külföldi olajmilliárdos pénzén. Kitartásból, akaratból és tehetségből nyert ő és a csapat. És ezt mind tudtuk a lelátókon és mindent meg is tettünk, hogy érezzék, mi ezt nagyon nagyra értékeljük!
Egyébként pedig azt hiszem, a lehető legjobb szakágban mennek. Már profi, világbajnoki szint, de nem a Forma-1 rideg világa. Nem tárgyalóasztaloknál dől el a verseny és ezt nem is akarja senki. A pályán akarják bizonyítani, ki a jobb. Gyönyörűen példázza, hogy a konkurens csapatok egymásnak adnak alkatrészeket, hogy a másik autója továbbmehessen. Pl a tavalyi hungaroringi versenyen így lett új első lökhárítója Norbinak. De volt, hogy a Ford csapat adott lendkereket emlékeim szerint valamelyik SEAT-os versenyzőnek, mert stimmelt rá. Ez még autóverseny, itt a közönség nem a papíron olvasható eredményekre kíváncsi csak, versenyt várnak, ahol a jobb vagy szerencsésebb győz. Vannak ugyan néha kissé igazságtalan döntések a gyári csapatok javára, de korántsem annyira sok, mint sok más szakágnál. 
Többször láthattuk, hogy egy kellően ügyes pilóta egy gyengébb autóban is képes győzni, maga mögött tudja tartani a gyorsabb ellenfeleket. Persze a Chevy fölénye vitathatatlan és teljes mértékben nem lehet a papírforma ellen menni, egy percig sem volt kérdés, hogy ők lesznek idén is a bajnokok. De képesek voltak győzni ellenük a gyengébbek többször is. És ettől olyan szép. Mennek test-test ellen, a versenyzők között mégis sokkal jobb a viszony, mint a Forma-1-ben például. A pályán ölik egymást, a végén mégis láthatóan őszintén gratulálnak a másik teljesítményéhez. Megható volt, ahogy Menu átölelte Norbit a győzelme utáni első pillanatokban, vagy ahogy biztatta a Ring közönségét Norbi éltetésére. 
Sokat rizsáztam, de a lényeg továbbra is a bevezetőben említett négy szó, Norbi egy igazi példakép lett, akire nem csak sportolóként, de emberileg is fel lehet és fel is kell néznünk, ilyenből pedig manapság egyre kevesebb van. Köszönjük ezt a fantasztikus évet és még sok ilyet kívánunk és várunk Tőletek! Szép volt, fiúk!