Autóbuziságom története

A mai posztnak elég szomorú aktualitása  van, de akkor már ássuk bele magunkat egy kicsit a témába.
A blogot alapvetően azért hoztam létre, hogy az autók és köztem való szerelemről, emlékekről írjak, kicsit beavassam a Kedves Olvasót, hogy miért is vagyok én ennyire oda ezekért. Vannak benne néha szomorúbb pillanatok, de alapvetően az emberi szemétség nem nagyon kerül elő benne, mert autókról szól.
Ma reggel felébredtem asszonykámnál és indultam volna dolgozni. Béla, akinek a Transporteréről az előző posztban írtam, tegnap este átadta az autót, hogy cseréljek rajta vezérlést és vizsgáztassam le. Kinéztem az ablakon, hogy milyen az idő. Az autó sehol. A Celicával gyakran volt ilyen, mert alacsony, eltűnik minden parkolóban a többi kocsi között. De ez egy szép nagyra nőtt narancssárga kisbusz. Idegbetegen rohantam le a parkolóba, de tényleg csak hűlt helye volt. Az öreg, 23 éves VW-t valaki ellopta az éjjel. Hívtam a rendőrt, hívtam a főnökömet, hogy nem nagyon érek be és persze hívtam Bélát, aki el se akarta hinni, de sajnos végül kénytelen volt. Szerencsém a szerencsétlenségben, hogy Béla nagyon higgadtan és a helyzethez mérten jókedélyűen viselte a dolgot, de akkor is embertelenül ideges volt. Kijött a rendőr, mesélték is, hogy mostanság nagyon sok ilyen régi autót visznek, könnyű elvinni őket. Én utóbb rájöttem, hogy meg is könnyítettem a mocskos tolvaj dolgát, mert egy másik kisteherautó mellé álltam be, így a jobb első ajtónál gyakorlatilag teljes takarásban végezhette a dolgát. Az valószínű, hogy éjfél után vitték el, mert nem indul nagyon könnyen és nagyon ismerem a hangját, felfigyeltem volna rá, ha még ébren vagyok. Béla talán nem volt olyan szerelmes az autjába, ahogy én szoktam lenni. De szerette. És nem állt neki ordítani, zokogni, de tudom, hogy fáj neki és nem csak az anyagiak miatt. Egy autó az ember szívéhez nő. Egy öreg autó főleg.
Másfél hete, hogy Norbi barátom húszéves Marutiját elvitték a vecsési búcsú előtti parkolóból. Azóta is keressük, nem találjuk. Öreg volt és még ennél is kisebb értékű.
Anno még a Ladával voltunk, nagymamámnál aludtunk. Reggel nyitjuk ki és a kocsi nyitva van. Fater nem bízta a véletlenre, mindig levette az elosztófedelet éjjelre. Emberünknek ez állta az útját, mert a derék Zsiguli nyitott ajtóval ugyan, de ott várt minket a helyén. Viszont a kedves tolvaj úgy gondolta, hogy ha ő megszívta, szívjunk mi is és elvitte a gyújtókábeleket, hogy mi se tudjuk elindítani a kocsit. Rendes csávó lehetett.
Ezt a posztot most kicsit annak szentelem, hogy miért és hogyan lopnak autót és mit tehetünk ellene. Kicsit inkább újságcikk lesz, hosszú, de szerintem érdemes elolvasni, mert azért van némi fogalmam a dologról.
Autótolvajból is többféle van, de ez nagyjából összefügg az ellopni tervezett autó értékével, így nyugodtan kiindulhatunk ez alapján. Azt a legelején szögezzük le, hogy ellophatatlan autó nincs, csak nehezíteni tudjuk a tolvaj dolgát.
A legfelső kategória a különleges és/vagy nagy értékű autók. Itt van a legnehezebb dolga a tolvajnak, mert ezeket jellemzően már a gyárban elég komoly védelemmel látják el, és a jellemzően nem túl szegény tulaj általában áldoz még pár százezret további riasztókra. Viszont ezekben az autókban van a legnagyobb pénz és általában megrendelésre viszik őket, így az eladással nem is nagyon kell bajlódnia. Gyakorlatilag ha beindult, nyert ügye van. Ezeket a profik viszik. Ne három koszlott cigánygyerekre gondoljatok. Jellemzően főállásban komoly szervízek autószerelői, villamosságis szakemberei "dolgoznak" ezeken éjjelente. Bevett módszer a szervizbe beérkező autó kulcsának lemásolása (igen, az immochip is másolható, ha ügyes vagy), majd a tulaj címének ismeretében egyszerűen odasétál és viszi. De persze ez nem mindig így megy. Az autók védelmi rendszerében jártas tolvaj számára már a riasztó bepittyegésének a hangja is sokat elmond, ismerik a jellemző helyeket, ahova ezeket felszerelik, ismeri az autó gyári elektronikai rendszerét, kinyitja és pillanatok alatt indítja. Volt anno egy autótolvaj, elkapták, sitten ült. Az Audi elintézte, hogy kihozhassák egy melóra a srácot. Kapott egy alapvető ismertetést az autó védelmi renderéről (annyit, amihez hozzáférhet egy kicsit jobb beosztású márkaszervizes is, tehát nem elérhetetlen), majd kapott két percet. Másfél perc múlva a járó motorú autóban mosolygott. Ez volt az elvileg ellophatatlan új modell. Ezt az embert a szabadulása után felvették a céghez a lopásvédelmi rendszerek tervezésében segíteni. Nem egyedi eset, a gyárak rendszerint autótolvajokkal dolgoznak együtt, de így se tudnak előttük járni. Ilyen autóknál a minél láthatóbb helyre parkolás és a műholdas védelem jelent némi védelmet, de mint minden más, ez is kiiktatható, ha nem is annyira egyszerűen. A szerencse benne az, hogy azok, akik ezeket el tudják vinni, azért nincsenek annyira sokan és annyira betegesen nem nagy a kereslet rájuk. Az autó kisebb sérülései itt egyébként jól jöhetnek, mert egy olyna típusnál, ahol egy ajtóért el lehet kérni 50 ezret, a hibátlanokat fogják keresni. Na de ilyen autója nem sokunknak van, menjünk tovább.
A középkategóriás autók mezőnye nehezebb dió. Itt is elkövetett a gyár némi lopásvédelmet, de az olcsóbb autóban ez is olcsóbb, könnyebb kiiktatni. Jellemző lopási módszer, hogy a tolvaj visz egy másik computert magával és az autó kinyitása után már csak rádugja a sajátját, onnantól pedig a kocsi az övé. Az alsóbb kategóriákban létező riasztók típusait ismerik ők is, ezeket nem túl nehéz hatástalanítani (ez enyémen pl egyszerűen lehúztuk a riasztó vezérlőegységét és mér ki is volt iktatva), de sokszor egy nem túl bonyolult elektronikus kütyüvel egyszerűen ellopják a riasztó nyitófrekvenciáját és onnantól gyakorlatilag van egy távirányítójuk. Ez persze feltételez némi előzetes figyelőmunkát, de nem olyan vészesen sok, a rizikó pedig nulla. Ezek a típusok azért érik meg, mert sok van belőlük, az alkatrészeiket gyorsan és jó áron el lehet adni. Éppen ezért a legjobb módszer a mechanikai védelem, váltózár vagy társai, de sokszor a riasztó is elég lehet. Mégpedig azért, mert a tolvaj inkább a két utcával arrébb álló, gyengébb védelmű ugyanolyat viszi el. Tehát nem a lopást akadályozod meg, csak nehezíted az ember dolgát, aki remélhetőleg úgy ítéli, hogy nem éri meg a vesződség és az esetleges lebukás veszélye.
A harmadik kategória a régi típusok. Értékük pár százezer forint, a tulaj érthető okokból nem költ újabb százezreket védelmi berendezésekre. A tolvajok sem a nagy spílerek, ezeket az autókat kinyitni és elindítani nagyon egyszerű sajnos, dugi kapcsolók, indításgátlók teljesen hatástalanok, a motortérből pillanatok alatt indíthatóak. Ide egyértelműen mechanikai védelem kell, kormányzár, váltózár. Esetleg ahogy fater is tette, valamelyik indításhoz szükséges alkatrész leszerelése. El lehetne vinni az autót, de mivel nincs benne nagy pénz, a tolvaj sem áll neki szenvedni vele, megy, keres egy másikat szinte biztosan. Esetleg bosszúból kihúzza a rádiódat, de marad autód.
Igen, a dolog tanulsága az, hogy ha akarják, el fogják vinni, bármit csinálsz. De minél tovább tart neki, minél nehezebb ügy, annál valószínűbb, hogy otthagyja. Az ugye régi közhely, hogy értéket nem hagyunk az autóban, laptop, telefon, táska, ruhadarab ne legyen benne, mert amiatt is feltörik. A pokróccal letakart, de látható csomagtartó a legjobb tolvajcsalogató, ő is tudja, hogy annak oka van, hogy letakartad.
Igen, nem írtam le minden létező lopási módszert és nem is ismerem mindet, hiszen nem vagyok autótolvaj. Csak próbáltam vázolni, hogy nagyjából milyen elvek szerint dolgoznak és, hogy biztonságban sosincs a kocsi.
Még annyit, hogy mi is lesz ezekkel az autókkal. A nagy értékűek általában ugye rendelésre mennek, azt tudják, hova viszik, sok bontós dolgozik lopott elemekből, ezt az autógyárak azzal próbálják kiküszöbölni, hogy minden lehetséges elembe beleütik az autó egyedi azonosítóit. De amikor pl szervizeknek adják el a lopott alkatrészt, akkor nincs gond, beépítésre kerül, senki nem fogja többet figyelni. Egyébként ezek a bontósok jellemzően elhelyezik a megfelelő hatóságoknál a megfelelő kenőpénzeket, hogy ne zargassák őket. Így meg ez sajnos itthon. A középkategóriásokat akár a neten is ki lehet árulni, rengeteg van belőlük, senkinek nincs kapacitása ellenőrizni többezer hirdetést. Meg lehet ugyan bukni vele, de jellemzően két módon: vagy beköp valaki, akinek szúrod a szemét, vagy a tulaj ismeri meg a saját autója egy elemét és tesz feljelentést. Az öreg járgányok jellemzően vashulladékként végzik. Bár a MÉH telepeken ma már elég komoly szabályzások vannak érvényben (egy hétig őriznie kell a leadott hulladékot, az eladótól pedig igazolványokat kérve regisztrálja az eladást), vannak nem hivatalos telepek, ahol az illegális forrásból származó hulladékot felismerhetetlenné teszik és csak később kerül egy hivatalos telepre. Így kerül oda a téri Kossuth szobor, a csatornafedők és a lopott autó is.
A rendőrségnek se kapacitása, se kedve nincs tenni a dolog ellen, lopott autó szinte sose kerül elő, ritka eset, ha csak elvitte valami hülyegyerek autókázni, vagy egy bűncselekmény elkövetéséhez vitték el és később leteszik valahol. Reménykedni tehát lehet és keresni kell magunknak az autót vagy a maradványait, mert elvezethet a tolvajhoz, akivel nem feltétlenül a rendőrség által kell megoldani a nézeteltérést...