Autóbuziságom története

Marcot Sünnél ismertem meg. Éppen rengeteg szabadidőm volt, ennek örömére át is rángatott magához, mert kitalálta, hogy versenyautót épít. Vett egy motor nélküli elég kókány módon becsövezett E30 Coupé-t és első lépésként le akarta fényezni. Próbáltuk ugyan meggyőzni, hogy nem ez a helyes sorrend, de mindegy volt, ő ezt már eldöntötte. Én meg átjárkáltam segíteni csiszolni. Akkoriban egy Daewoo Matizzal járt és már akkor is feltűnt, hogy de szép nagy garázsa van, ezzel valamit lehetne kezdeni. A versenyautó aztán gyorsan el is ment, nem lett belőle semmi, de egy barátság azért alakult a dologból. Első közös melónk az volt, amikor anyámék Escortjában cseréltünk motort. Aztán szép lassan odacuccoltam a szerszámokat és lett egy kellemes kis fusi műhelyünk. Marco közben szert tett egy E36-os 316i BMW-re, feszül is benne, mint pók a lucernásban :)

Embertelen drift mániás, össze is haverkodott a Missile Performance csapattal, akikkel megy minden versenyre és rendezvényre, csak sajna egyelőre nincs mivel elindulnia. De ez nem szegi kedvét.
Amúgy Marco azért egy agy álomhoz segített engem hozzá a műhellyel, bár elképzelhető, hogy lassan költöznünk kell, kicsit sok cuccot halmoztam oda, mert azóta meg én kezdtem el versenyautót építeni, de erről majd később. 
Marco jóval fiatalabb nálam és Sünnél, ezért elég gyakran Kölyöknek hívom, szóval ha úgy hivatkoznék rá, az is őt takarja. A Kölyök egyébként nem egy nagy autószerelő, de elég lelkes és tanulékony. Nem olyan régen kitalálta, hogy fényezni kezd, az első munkája Béla barátom Transportere volt, hogy úgy fogalmazzak vegyes érzelmekkel zárult a dolog, de végül is a tulaj elégedett volt. Azóta egész szép munkák is kikerültek a kezei közül, bár mostanság már kicsit kevesebbet foglalkozik ilyesmivel.
Van egy hülye feszülős stílusa időnként, de ettől eltekintve nagyon szerethető emberke, nagyon jó barátom és sokat köszönhetek neki. Egy éve készült egy kis videónk, azt azért megosztom veletek, bár nagy dolgokat ne várjatok, ez játék volt, semmi komoly :)

A műhelyről nagyon keresgéltem képet, nem találtam olyat, ami a mostanihoz közelítő állapotát megmutatja, a régieken még elég csekélyke a felszerelés. 

Ő volt az, akinél megtanultam autót szerelni, az első autószerelő munkahelyem főnöke.tulaja. MIelőtt odakerültem egyedül dolgozott. Elég hamar jóban lettünk, menthetetlen autóbuzi, egész kicsi kora óta autókat buherál, nálam jelentősen több tehetséggel. Példának okáért a mai napig megvan az első autója, egy kétütemű Trabant. Mármint kívülről annak tűnik, kicsit csinosítva. A gépházban egy 903-as Fiat blokk dolgozik, megtámogatva egy Garrett turbóval. Hogy úgy mondjam, elég jól megy. Persze mellé porig ültetve, keményítve, tárcsafékesre alakítva stb. A haverjának, Attilának egy hasonló kompozíciója készült egy 120-as Skodából, az 1,3 Favorit motoros, Uno IE injektorral, turbóval, intercoolerrel, olajhűtővel, saccra olyan 140 ló lehet, 4 tárcsafékkel, ötös váltóval stb. Szóval ilyesmi körökből jött ő, versenyzett is, az utolsó versenyautója még megvolt, amikor ott dolgoztam (később nevetséges pénzért lett eladva, kár érte), benzin van a vére helyén, na.

Harmincegynéhány éves, jó érzéke van a pénzcsináláshoz, de becsületes és jó szakember. És elég jókedélyű ember, nem nagyon unatkoztam mellette soha. A cigányokat kb annyira szerette, mint én, nem is vállaltunk nekik munkát, mivel nem nagyon szeretik kifizetni. Időnként az említett kisebbség tagjai megjelentek eladni mindenféle szirszart, vagy vasat, akkut akartam megvenni. Nem adtunk és nem is vettünk tőlük soha semmit. Egyszer bekopogott egy biciklis, a szokottnál is koszlottabb római a műhelybe. Pityu kinézett, közölte, hogy nem adunk és nem is veszünk semmit, majd rábaszta az ajtót. Végül kiderült, hogy a csomagtartóját akarta meghegesztetni, de abban se nagyon tudtunk neki segíteni.
Jött egyszer egy öreg papa egy 120-as Skodával. Az öreg olyan szinten volt merevrészeg, hogy szerintem azt se tudta hova jött. Magyarázott, hogy mit kellene csinálni az autójával, mármint próbálkozott, mert alapvetően nem tudott kinyögni egy értelmes mondatot sem. Amikor úgy öt perce próbálkozott, én megfordultam és a műhelybe befelé nézve röhögtem. Pityu nem tudott megfordulni, hiszen hozzá beszélt az öreg. Egy pár perc múlva ő sem bírta tovább és ordítva beleröhögött az ember képébe. Az öreg nem nagyon fogta fel, mondta csak tovább a magáét.
Van a Judy Nero nevezetű pornósztár. Ezen dolgozó hölgy neki évfolyamtársa volt és hozzánk hordta a kocsiját javíttatni. Na ezen is ment bőven a sztorizás, egyszer épp vizuálisan szemléltette, hogyan kúrná meg az iroda asztalán, amikor feltűnt neki, hogy egy ügyfél vár rá. Csak kicsit röhögtem. Igaz, ezt letörlesztettem neki, amikor én meg a meleg állatos gyerekpornóról elmélkedtem, amikor észrevettem, hogy egy idősebb úriember jelent meg a műhelyben.
Jó volt a hangulat, na, majd biztos előkerül még jópár történet onnan. Mondjuk kívülről ezek nem tudom, mennyire viccesek, mert ott és akkor nagyon az volt, így elmondva nem tuti...

Érettségi után elkezdtem dolgozni és zenészként hangtechnikus akartam lenni. Így meló mellett elkezdtem a Rádió hangtechnikus képzését, amit be is fejeztem, jeles eredménnyel, igaz, munkám sose lett vele. Közben előbb a Nokia majd  HP ügyfélszolgálatán dolgoztam, 19-20 évesen nem olyan rossz fizetésért. Már megvolt az Aleko egy ideje, amikor kitaláltam, hogy én biza elmegyek autószerelőnek, mert hát mennyire faszán megy nekem az autóm szögelgetése. Otthagytam a nem rossz munkahelyemet, elmentem a Csonkába esti autószerelő képzésre, közben veszettül melót kerestem. Végül közel egy év után sikerült bekerülnöm Fűtő Pityuhoz (róla lesz egy külön poszt), egy helyi autószerelőhöz, ahol elég csekély fizuért ugyan, de lett munkahelyem és nem mellesleg mindent tőle tanultam, mert az iskolában csak papíron volt gyakorlati képzés, fékbetétcserénél komolyabb munkával ott nem találkoztunk. Szép lassan elvégeztem a sulit és utána is ott maradtam, valamivel több, de még mindig nagyon alacsony fizuért. Összesen 2 és fél évig dolgoztam nála és jól éreztem magam és nagyon sokat tanultam. Amiért eljöttem az a pénz volt, cserébe most sokkal rosszabbul érzem magam a mostani helyemen.
Közben fusizgattam is, csináltam sok mindent és sajna rá kellett jönnöm, hogy bár boldogulok a dolgokkal, nem vagyok igazán jó autószerelő. Sokszor követek el hülye amatőr hibákat, amik miatt kétszer kell dolgoznom (mert persze csak jóval később veszem észre a dolgot, amikor már majdnem kész az autó), nem vagyok elég ügyes hozzá sajna. Ez nekem nagyon fájó pontom, mert mint az előbbiekből gondolom már nyilvánvaló, az autók az életem. Nem arról van szó, hogy nem tudok kicserélni egy vezérlést, vagy nem tudok összerakni egy futóművet. De azért sokszor megakadok és ezt nagyon utálom. Nem viccből döntöttem úgy, hogy a saját autómat nem én rakom össze, biztos akarok lenni benne, hogy tökéletes lesz, ezért bízom másra, olyanra, akinek a munkájában megbízok.

Mindenesetre most is és régebben is sokat szereltem, és ebből még kerekednek szép történetek majd. Nem is olyan sokára :) Igen tudom, ez egy elég száraz poszt, csak kell, hogy a többit értsétek :)

Na ehhez van ám egy videóm is, csak nem találom, de ha meglesz, linkelem, nagyon szép volt. Lett nekem ugyebár nem sokkal a jogsim megszerzése után egy csodálatos Alekom. Augusztus végén hoztam el, ősz elejére rendbe lett rakva annyira, hogy lehetett vele közlekedni. Első rendes utunk a Dél-Pesti buszgarázsig vezetett, ugyanis egy koncertre mentem jegyszedőnek és éjjel úgy gondoltam, nem várok az éjszakaira, majd hazaautózok a buszgarázstól. Ez rendben is volt, mentem haza, gondoltam, éjjel a tök üres Nagykőrösin elrúgom neki. Okos fiú 140ig hajtotta az autót, aztán jött a Gyál tábla. Valami oknál fogva úgy gondoltam, hogy a mi városunkban nem száguldozok, így beleálltam a fékbe. Okos ötlet volt, blokkolt mind a négy kerekem, az autó meg nekiállt forogni a tengelye körül. Próbáltam valamit ellenkormányozni, de tökmindegy volt, mi csinálok, mellesleg gázzal, kézifékkel stb megfogni amúgy se tudtam volna még. És azt hitted, most jön a csatt, mi? Nem, megálltunk a szembe jövő sávban keresztben, orral az árok felé. Mázlim volt, hogy senki nem jött szembe. Onnatól kicsit óvatosabb voltam.
Aztán jött a tél meg a hó. Én egész jól vezettem hóban, aztán kimentem játszani a gyáli piactérre. El is kezdtem megfordulgatni, marháskodni. Középen volt egy oszlop, a körül kezdtem hepajkodni egy idő után. Aztán kitaláltam, hogy most egy szép szűk fordulót hozok össze. Amikor beestem keresztbe, már éreztem, hogy sok lett, de bennem volt, hogy gázzal ki tudom húzni (addigra már nem voltam teljesen elveszett). Bizony, csak nem hóban. Az autó kapart és sodródott. Pontosan az oszlopig, a tanksapka mellett fogtam meg, hátsó lökös halott, meg némi kasztnimunka várt rá. Akkor derült ki, hogy rohad is alatta emberesen.

Hát valami ilyesmi lett az eredmény, megint ügyes voltam. Innen persze a talpraállítás volt még érdekes, de az később kerül csak sorra.

Nagy álmaim sose lehettek, de a kisebbek közül is a két legfontosabb valóra váltásához nagymamám segített, nem a szüleim. Az első volt, amikor 14 évesen megkaptam az első saját basszusgitáromat, amit ő vett meg nekem. Hiába zenész mindkét szülőm, nem akartak ilyesmire pénzt áldozni. A másik a vezetés volt. Ha a szüleimen múlna, egy burokban élnék védve mindentől, egyúttal magától az élettől is. A jogsi támogatása teljesen elképzelhetetlen volt mind anyagi, mind hozzáállási szempontból, meg voltak győződve arról, hogy én azonnal kétszázzal feltekeredek egy fára és a lángoló autóban halok kínhalált. Mindig mindenben a lehető legrosszabb eshetőséget látják.

Én épp frissen érettségizett, egyelőre még szakképzetlen emberke voltam és nagymamám vetette fel, hogy egy jogsi az egy fél szakmával felér, sok helyen jól jöhet, támogatna benne. Nem az egészet ő fizette, a magam akkoriban elég szerény keresetéből azért tettem hozzá, de mindenképp sokat segített.

Akkoriban egy próbateremben dolgoztam, amolyan mindenesként, viszont amíg benn játszottak a zenekarok, nem sok dolgom volt. Számítógép nem volt, így olvashattam és gitározhattam lényegében. Akkoriban elég jól is játszottam, volt időm foglalkozni vele. Ha meg olvashattam, játszhattam a KRESZ tesztkönyvvel is. Sok gondom nem volt vele, alapvetően ismertem a szabályokat. KRESZ órán egyszer voltam benn, többet nem mentem. Elmentem vizsgázni, minden gond nélkül átmentem.
Nosza válaszunk oktatót. Kaptam pár telefonszámot, nevet és mellé egy-egy autótípust. Én Szappanos Györgyöt hívtam fel, az első kérdésem pedig az volt, hogy benzines autóval oktat-e. Miután közölte, hogy igen, be is jelentkeztem hozzá. Egy öreg malac Passat kombival tanultam. Gyuriról (akinek azért kora alapján kijárna inkább a Szappanos úr megszólítás) annyit, hogy diplomás közlekedésmérnök, évekig versenyzett és nagyjából mindenhez volt köze, ami autókhoz köthető. Ami még fontos, hogy ő alapvetően a motorosok oktatásából él. Saját bevallása szerint az autósait igyekezett kiszórni mielőbb, tehát nagyon nem arra ment, hogy buktasson. Direkt nagy autót kerestem, meg akartam tanulni vezetni, amit ugyan lehet kis gyöszökön is, de tudtam jól, hogy nekem nagyon kicsi autóm sose lesz, ne a sajátommal kelljen már megszokni, hogy az autó hosszabb három méternél. És Gyuri meg is tanított rendesen vezetni, a párhuzamos parkolást a mai napig úgy csinálom, ahogy tanította, párszor nagy pofával megpróbáltam máshogy, de az ő módszere a legjobb rá, tény. Példának okáért. Megmutatta a tipikus buktató helyeket, amikre nagyon figyeljek, arra ment, hogy ne bukjak meg. Mellé emberileg is jól kijöttünk, sok mindenről el tudtunk beszélgetni.
Jött a rutinvizsga. Tudni kell, hogy se itt, se semelyik másik vizsgámon nem adtam egy fillért se senkinek. Sokat hallgattam a szemét vizsgabiztosokról, akik mindenképp megbuktatnak, ha nem fizetek. De gondoltam, lássuk, mi igaz belőle. Autó műszaki átnézése, tétel húzás, egyebek, rajt. Kezdésnek nagy ügyesen lefulladtam. Innentől igyekeztem figyelni, feladatok megvoltak, a végén szlalom, pálcára ráállás, letolatás. A szlalomon gondoltam, villantok, jó szűkre veszem. Sikerült is, az egyik bóját nagy tehetséggel meghúztam, éppen csak érintve, a talpán maradt, de azért észre lehetett venni. Vizsgabiztos meg se szólalt. Aztán ráálltam a pálcára, letolattam, gratulált, hogy ügyesen kezelem az autót, aláírta a papírt és elköszönt. Utána szólt Gyuri, hogy amikor letolattam és előtte leszálltam a fékről, a pálcát is érintettem. Kérdeztem, hogy akkor miért engedtek át. Mondta, hogy azért, mert alapvetően jól kezeltem az autót és ennek a vizsgának ez a lényege.
Forgalmon is jól indult a vizsga, hármasban szenvedtem ki az autót a telepről. Utána kicsit csaltam, mert az Üllői felé küldtek, én a másik irányba mentem el, mert pontosan tudtam, hogy az Üllőire délutáni csúcsban balra nagy ívben szabályosan besorolni nem lesz egyszerű. Ezzel nem is volt baj, az útvonaltévesztés nem bukóok, autóztunk tovább. Parkolási feladatot  háromszor csináltatta meg velem, nem értettem, miért, az utolsónál szólt rám az oktatóm, hogy fejezzem már be azt a kurva parkolást. Jaaaa, üres, kézifék. Mehettem tovább, nem buktatott meg. A végén igen, de én voltam hülye, hazafele elindultam egy kanyarodósávból egyenesen. Tök jogos volt. Másodszorra másik vizsgabiztossal minden gond nélkül átmentem. Tehát három vizsgám volt három embernél és egyik se akart kicseszni velem, pedig senkinek nem fizettem semmit. Beszélgettem is Gyurival ezekről a buktatásokról. Mondta, hogy nagy ritkán előfordul néhány, aki tényleg szemét, de alapvetően nem szokásuk, pedig az ő tanulói nem szoktak pénzt adni a vizsgabiztosnak. A sok bukás oka az, hogy ha a biztos azt látja, hogy bizonytalan vagy, nem tudod felvenni a forgalom ritmusát, félsz stb, akkor meg fog buktatni valami mondvacsinált okra hivatkozva, mert ez nem pontozható, nem lehet rá hivatkozni a lapon. Akkor is, ha egyébként konkrét hibát nem nagyon vétettél. Gyuri elmondása szerint több, mint tíz év alatt 2-3 olyan eset volt, amikor szerinte jogtalanul buktatták meg tanulóját. A tapasztalatok alapján hajlamos vagyok hinni neki.

Tizenévesen igazi utcagyerek voltam. Tulajdonképpen amíg a munka meg nem ölte ezt az életet, végig az voltam és sokszor vissza is sírom. Az otthon nem volt igazi otthon, az utca volt a hazánk, minden oszlop és betoncsík előre köszönt. Silánynak tűnhet, de nem az. Ha végigmegyek az utcán, szinte minden kis apró részlethez tudok valamit fűzni. Deszkáztam akkoriban sokat és egy elég jó csapat alakult ki a környéken, de azon belül is egy négyfős kis csapat voltunk mi, akik sülve-főve együtt voltunk. Sün, Omlás, Laci és én. Lacihoz azóta nem sok közöm van, a másik kettőhöz azért igen, őket majd még emlegetem.
Ez az utcagyerek lét kialakít egy hozzáállás, ami alapján szép lassan elhiszed, hogy bármi legyőzhetsz, ha úgy érzed képes vagy rá. Ez persze így nem igaz, de sok kihívás legyőzésében segíthet. Nem mindben. 
Omlás apja nem feltétlenül a törvények tökéletes betartásáról volt híres, hát a mi derék barátunk is 14 évesen már vidáman vezetett, éppen az apjától kapott két Kis Polszkit. Mi pedig Sünnel mentünk vele autózni, mert olyan nem volt, hogy mi valamit ne együtt csináljunk. 16 éves voltam, médiaszakra jártam, egyik kisfilmemhez vettünk fel éppen egy pár jelenetet, de azért alapvetően baromkodni mentünk ki. Róttuk a kisutcákat a kisautóval, amikor felvetődött a kormány átadása. Sün volt az első, ő azért addigra vezetett már valamennyit a bátyja mellett. A Polákban akadt a gáz, azaz mind a rettentő huszonegynéhány harci lovát elengedte. A trükk annyi volt, hogy lábbal vissza kellett húzni a pedált. No rám került a sor. Soha életemben nem vezettem úgy, hogy a pedálokat is én kezeltem. A mai napig fogalmam sincs, hogy indultam el, fogalmam se volt a csúsztatott kuplungról és emlékeim szerint a gázon se álltam,  hogy erőből elinduljon. Valahogy mindenesetre sikerült, sikerült is egy szigorú kettest szúrnom asszem neki, aztán valahol itt véget is ért az élmény egy útmenti akácfára tekeredve. A gáz akadt, nekem eszembe nem jutott kuplungolni (azt se tudtam, hogy szabad- e ilyenkor), álltam a féken, de totál lesokkoltam, ez lett az eredmény. Hogy úgy mondjam, nem voltak rám büszkék a többiek. Utólag nem kis mázli, hogy nem egy parkoló autóval találkoztam, az autónak semmi papírja, nekünk meg jogsink nem volt. Nem volt mit tenni, mentünk vissza Omlás apjának szólni. Omli mindkettőnk érdekében azt mondtam, hogy ő vezetett. Ettől még én is megkaptam a magam lebaszását, mert valahogy mindig ott voltam, ha valami baj volt. Ez volt asszem a harmadik alkalom, hogy eltiltottak minket egymástól. Ettől függetlenül azóta is barátok vagyunk és az öreggel is hamar megbékéltem, vele is jóban vagyunk. Viszont engem a többiek nem voltak hajlandóak vezetni tanítani, így én tényleg a tanulóautóban tanultam mindent.
Néhány hónappal később egyébként összejöttem Omlás unokanővérével és egy családi vacsorára mentem hozzájuk, ahol Omli apja is ott volt. Tőlem teljesen függetlenül szóba került a Kispolszkis sztori (addigra rég béke volt), és mondta is az öreg, hogy hát igen, szegény Omli nem tehetett róla, akadt a gáz. Én meg csak igyekeztem nem röhögni. Azóta se tudja, hogy én vezettem...

15 éves voltam, kellemesen elmebeteg barátaimmal, Omlással és Sünnel örültünk az óév elköszöntének. Sün akkor volt asszem 16 éves, a jogsitól még messze járt, Omlás meg 13 volt, ő még messzebb. Ne de hát azért nekünk akkor is benzin folyt a vérünk helyén, még ha amúgy totál hülyék is voltunk az autókhoz. Erről elég annyi, hogy Sün reális tuninglehetőségként kezelte, hogy a 120as Skoda motorját felfúrjuk és Corvette dugókkal összerakjuk. Igen, azt se tudtuk, hogy nedvesperselyes motor, nem is öntöttvas blokkos. A Skoda egyébként a bátyja tulajdonát képezte. És vajon mit csinál egy 18-19 éves bátyus szilveszterkor? Hát nem otthon van. Nosza jött a remek ötlet, menjünk autózni a Skodával, ami egyébként hónapok óta állt. Első körben elbattyogtunk egy méretes kannával a benzinkútra, hozzunk bele benzint. Itt azért kialakult egy kisebb vita köztem és Sün között, aki ragaszkodott ahhoz, hogy régi autóba keverék kell (akkor még volt), én meg próbáltam meggyőzni, hogy az csak kétüteműbe kell. Nem sikerült, hoztunk keveréket, bár állítottam, hogy nem jó bele (na ebben legalább igazam volt). Beletöltöttük a járműbe, de az akku teljesen le volt merülve, toljuk be! Talán az eddig említettekből már eléggé nyilvánvaló, hogy természetesen a tolórajt mikéntjéről se volt sok fogalmunk. Magyarán az történt, hogy Omlás meg én veszettül toltuk a Skodát cirka egy kilométeren át, Sün meg indítózott, azaz fordította a kulcsot, mert természetesen az önindító meg se nyikkant. Az egyesbe be, kuplung rárúg verzió eszünkbe se jutott. Olyan húsz perc után Sün közölte, hogy bénák vagyunk és lassan toljuk, majd ő megmutatja. No így se indult be, ez talán nem nagy titok, mivel Omlás kollegának se volt sok fogalma a helyes megoldásról. Totál átfagyva, eléggé lelombozva visszatoltuk az autót a kertbe és mentünk baromkodni, mert ahhoz azért már akkor is jól értettünk.
Azért Sün bátyjától még kaptunk egy szép dicséretet, amikor kiderült, hogy megtankoltuk az autóját cirka 10 liter keverékkel.

A vicces, hogy ez a Skoda soha többet nem indult el. Nem a mi hibánkból,szerencsére kárt nem tudtunk tenni benne. Valami fityfasz elektronikai baja volt. Azért aki egy leheletnyit konyít az autókhoz, az tudja, hogy ebben a járműben túl komoly gond nem lehet, mégis el lett adva, mert nem indult. Egy környékbeli cigánycsalád vette meg. Nem tudom, mi volt a baja, de az biztos, hogy a vétel utáni napon már vígan ment az autó és még jó sokáig közlekedtek vele, mert amúgy nagyon jó állapotban volt. Kár érte.

Szinte mindenkinek megvolt, hogy apu öléből vezethette kisgyerekként a családi autót. Nekem nem, apám beteges biztonságmániás volt és sose ment volna bele ilyenbe. Elsőre azt hiszem nagybátyám, Öcsi Renault-ját vezettem, talán egy 11-es volt ,erre már nem nagyon emlékszem, ezüst színű volt, az biztos. Lehettem olyan 4éves, az ölében ülte és kormányoztam, indexeltem stb. Időnként elvitt így autózni, én meg nagyon élveztem. Persze ezek lopott kis pillanatok voltak, a szüleim nem tudtak róla, ellenezték nagyon az ilyesmit. Szerintem ezzel semmi baj nem volt, abszolút veszélytelen helyeken játszottunk és bár nem emlékszem rá, egész biztos, hogy egy kézzel ő is fogta a kormányt közben, a pedálokig meg le se ért a lábam, ha akartam, se tudtam volna belenyúlni. A váltó még akkor is egy misztikus valamit volt, nem voltam még tisztában a fordulatszám, áttétel és hasonlók fogalmával, nem foglalkoztam vele. Valószínűleg apámék megneszelték a dolgot, mert túl sokszor nem voltunk, de kicsit kuszák már ezzel az emlékeim.

A másik ilyen lehetőség épp apám egy kollegájával volt, igaz, ott tudott róla. MInt említettem, apám tanár, akkoriban egy kőbányai általános iskolában dolgozott és itt szerveztek nyári táborokat is kollegájával, Gyuri bácsival (amúgy apámnál fiatalabb, talán fizikia-számtech szakos tanár volt). Ezekre általában anyám és mi is (akkor még csak ketten voltunk testvérek) mentünk. Apámék valahol kirándultak a gyerekekkel, én a táborban voltam Gyuri bácsival. Hirtelen ötlettől vezérelve a Kispolszkija kormánya mögött találtuk magunkat és autókáztunk egyet a hasonló ölből vezetős módon. Mondjuk ez aztán tényleg teljese veszélytelen volt, a semmi kellős közepén voltunk, ha akartam volna, se tudok bajt okozni :)

Szép lassan kinőttem a beférek bárki ölébe korból, jó sokáig nem lett az ilyesminek folytatása. Aztán majd jóval később lett, az is egy szép történet, nemsokára sorra kerül :)

A Celicára sokat vártam. Két évig nem volt autóm, minden hülyeségre elment a pénz. Egyszer összejött egy kisebb összeg, ki is néztem egy autót, egy nappal a vétel előtt az egész pénzemet kölcsönadtam. Meg hasonlók. Cabrio lázban égtem, mindenáron akartam egy cabriot, elérhető áron csak egy jöhetett szóba, a régi kocka Escort (erről amúgy azóta se tettem le). Többi s képbe került, végül egyik se jött össze, különböző okokból. Aztán elkezdtem túrni a netet, és nem csak cabriokat nézni, és szembejött velem. Bukólámpás, 140 ló, rendes sportautó kinézet, beleszerettem. Pofátlanul olcsón volt hirdetve egy év vizsgával, rögtön hívtam az embert, közöltem, hogy 20-al kevesebbet tudok adni érte, de cserébe nem fogok belekötni hibákba és nem akarok trükközni a papírokkal se, átírom időben, rendesen. Azt mondta, oké. Pataki haveromat ugrasztottam, plusz Szűcs barátom és a barátnője is jöttek velünk, másnap kora este ott is voltunk, körbejártam, mentem egy kört és kifizettem. A tulaj nem titkolta, hogy vannak hibái (féltengely, kuplung), de az első pillanattól imádtam.

Hazavittem, szerettem, minden percet élveztem benne. Aztán kb 3 hónap múlva kölcsönadtam Andris barátomnak, Üllőről már kötélen jött. A motor járt, nem hajtott. Megnéztük, egyértelmű kuplungprobléma. Volt valami furcsa kopogás is. Gondoltam, a leszakadt darabok a kuplungból. LEvettük a váltót, cafatokban jött ki a tárcsa. Összeraktuk, de továbbra is kopogott. Levettem a kartert (egy csapágyat már előtte is megnéztem, az jónak tűnt), levettem mind a négy hajtókarról a csészét, az egyes és a kettes henger csapágya teljesen halott volt, az egyesével vágni lehetett volna, olyan éle volt. Kivettük a motort, de alkatrészt képtelenség találni hozzá, mivel a főtengely is cserés. Hoztam egy 3S-FE motorkódú autóból egyet, ami elvileg ugyanaz, de nem ugyanaz, csak bele lehet rakni, hiába ugyanaz a két motor blokkja, benne semmi más nem egyezik. Végül találtam bele egy fűzött blokkot, most veszem meg a tömítéseket. Ezt viszont nem én rakom össze, elég bonyolult egy motor, a Missile Performance japánautó-guruja kezében kel majd új életre, alig várom :)

Ami nagyon nagy előrelépés ezzel az autóval, hogy ez az első, ami nem csak szükség szülte választás, nem vettem valamit, amit éppen lehetett szerezni és aztán megszerettem. Először tudtam olyat venni, amire már eleve vágytam és valami különleges van benne.

Technikailag: 2,0 16 szelepes benzinmotor, 103kW, 140 lóerő, elsőkerékhajtás, elöl-hátul tárcsafék, kéziféknek külön dobfék. Erőteljesen ültetve van, mint később kiderült, van négy alufelnije és egy sportkipufogó rendszer is alatta. Kapott egy MP3-as fejegységet. Nagy tuningot nem is tervezek rajta, a fóliázás elég csúnya, azt szeretném majd megcsináltatni szebbre, meg szeretnék egy kicsit szebben szóló zenét bele, mert a mostani rettenetes. Amúgy nem akarok nagyon belenyúlni, egyszer, ha lesz pénzem rá, bele akarom rakni a 3S-GTE turbós motort, minden mást csak felújítanék rajta. 
Amúgy korához képest meglepően jól felszerelt, központi zár, elektromos ablak, elektromos tükör, elektromos napfénytető, ablakfűtés, olajhűtő, olajnyomásmérő, elektromosan kagylósítható vezetőülés, stb. Klíma, légzsák és ABS nincs benne, amúgy minden, amit értelmes extrának tartok. Jó, meg kanyarfényszóró se, de az 20 évvel később se volt még rendszeres. 

Bőven lesz rajta mit csinálni még a motorja életre kelése után is, üléseket át kell kárpitoztatni, kormány átbőrőzni (mert gagyi sportkormány szóba se jöhet), nem ártana neki egy teli fény, de legalábbis egy polír, első lökhárító toldata hiányzik, egy kis díszléc hiányzik, meg vannak apróbb hibái, de ha a motorját megkapja, alapvetően egy rendben lévő autó lesz belőle esztétikai hibákkal. Alig várom :)